1. A tanítványok összegyűjtésének elbeszélését János evangélista Keresztelő János tanúságtételével indítja (Jn 1,19-34), amelynek következményeként két tanítványa Jézus követője lesz (Jn 1,35-39). Ezt a cselekményt folytatja András és Péter, valamint Fülöp és Natanael meghívásának története (Jn 1,35-51). A jelenlegi részletben (Jn 1,35-42) a következő szerkezetre figyelhetünk fel:

a) Keresztelő János két tanítvánnyal
Keresztelő János rámutat Jézusra, az Isten Bárányára
→ a két tanítvány követi Jézust
→ Jézus meghívja őket, és nála maradnak
b) Az egyik tanítvány a kettő közül, András meghívja Simon (Pétert), a testvérét
→ András elviszi Simont Jézushoz
→ Jézus új nevet ad Simonnak: Péter (vö. Mt 16,16-18) azaz Szikla, aki később sokkal inkább lesz pásztor (vö. Jn 21,15-17)!

Mindkét epizódban elhangzik egy tanúságtétel és egyben a Jézus személyére utaló jelző: az Isten Báránya! (Jn 1,36), megaláltuk a Messiást (Jn 1,41), noha még nem ismervén őt a két tanítvány Rabbinak, vagyis Tanítónak (gör.) szólította őt. Érdemes nem szem elől tévesztenünk, hogy a két tanítvány Keresztelő János tanúsága nyomán indul Jézus után és noha Tanítónak nevezik őt, azért követik, mert tudni akarják, hogyan teljesednek Izajás próféta szavai (Iz 52,13-53,12) ebben az emberben, aki a Keresztelő tanúsága szerint egyben a Messiás, vagyis a Felkent.
Az már első olvasásra világossá válik, hogy ebben az egységben meghívás- és követéstörténettel (1Sám 2,10) találkozunk: követték Jézust (Jn 1,37-38), Jöjjetek és majd meglátjátok (Jn 1,39). János evangélista dramatizált szerkesztéstechnikája a későbbiekben is fontos lesz: menni-látni-hallani-hinni: ez a Jézussal való szeretetközösség (hit) útja.
A tanítványok Rabbinak, görögre fordítva tanítómesternek szólítják Jézust. Az első két tanítvány, akik aktív módon, első indításra Jézus után mentek Jézusnál is maradtak. A személyes élmény annyira mély nyomot hagyott szívükben, hogy nem csak arra emlékeztek, hogy másnap mi történt, hanem az, hogy még az órát is megjegyezték: mintegy tíz óra volt (délután 4 óra körül). A talán átmeneti találkozásnak hitt alkalomból örökké tartó barátság lett (Jn 14,15-16). Az első sejtés, miszerint Jézus a Fölkent átalakult hitté!
A következő napon reggel András elsőként Simonnal találkozott, akit elvezetett Jézushoz, akiben felismerte a Messiást. Találkozásukkor Jézus belelát Simon lelkébe, prófétaként látja annak jellemét (vö. 1Sám 9,19), valamint új nevet is ad Simonnak: Péter (gör. Petrosz, nagy szikla; ar. Kéfa – sziklaüreg; vö. Mt 4,18-19; Mk 1,16-17). Amennyiben visszatérünk még egy kicsit Andrásra, úgy felismerjük benne az alázatos és szerény embert, aki ahányszor csak megjelenik későbbiekben, mindig Jézushoz vezet valakit (Jn 6,8-9; 12,22): alázata, “másodhegedűs” szerepe révén vált Simon Péterré; András vezette azt a kisgyermeket Jézushoz, akinél volt némi kenyér és hal, ezekből Jézus megvendégelt ötezer férfit, nem számítva a nőket és gyerekeket; a görögök is eljutottak Jézushoz, ismét András és Fülöp közbenjárására. Az elsőként meghívott (protoklitosz) apostol neve görög eredetű (Andreas gör. a férfias), ez arra utal, hogy családja nyitott volt a görög kultúrára. Érdekes, hogy nem ismerjük zsidó nevét, míg tudjuk, hogy testvérét Simonnak (héb. Isten meghallgatott), Jónás (héb. galamb) fiának hívták. András egyike volt Jézus legbelsőbb tanítványi körének. A találkozás olyan mély nyomot hagyott minden meghívottban, hogy később otthagyván hálóikat összekapcsolták életüket Jézussal (vö. Mt 4,18-22; Mk 1,16-20).

2. Hitünk szempontjából
– Isten mindnyájunkat meghív, hogy nála maradjunk. Ő úgy szólít mindnyájunkat, mint Sámulet is (1Sám 3,3b-10.19). Sokszor van szükségünk bölcs iránymutatókra is, idősebb és bölcs vezetőkre. Sámuel esetében érdemes felfigyelnünk a gyermek bizalmára az idős pap iránt, aki végül felsmeri, hogy a gyermeket Isten szólítja és ezért bölcs tanáccsal látja el.
– Jézus válaszol a mi követésünkre, még amikor “félúton” vagyunk.
– valójában a keresésünkre Isten mindig egy egyszerű kérdéssel válaszol: Mit kerestek? = Mit akartok tőlem? Mi a szívetek belső vágya?
– Jézus az Isten Báránya, aki egyetemes engesztelő áldozatával váltotta meg a világot, ezzel beteljesítette az Atya akaratát (Gal 1,4; Zsid 10,7.10), amelyet a prófétai iratok költeményeinek allegorikus képei megrajzoltak számunkra
– Jézus a Messiás, aki mindent tudtul ad nekünk (Jn 4,25; 14,25; 17,7-8)

3. Erkölcsi cselekvésünk szempontjából
– Keresztelő János felismerte Jézusban az Isten Bárányát és két saját tanítványát ezzel Jézus követésére indította. A Keresztelőből hiányzott a féltékenység önző magatartása: háttérbe lépett, midőn megjelent az, aki nagyobb nála. Hasonló Éli magatartása Sámuellel kapcsolatban: nem féltékenykedik és irigykedik, hogy Isten nem őt, a papot, hanem egy kisgyermeket szólít meg és tesz prófétává. Sámuel válasza: „Beszélj, szolgád figyel!” révén lett Sámuel prófétává vált, „felnőtt és vele volt az Úr, és nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon” (1Sám 3,19). Ebből a szempontból sokkal inkább válik érthetővé, nem annyira azon van a hangsúly, hogy Sámuel járt az Úr színe előtt, hanem a sokkal erőteljesebb kijelentés alapján: Isten Sámuellel volt, az ő Lelke lakozott benne!
– a fenti elbeszélésből következik a keresztény ember prófétai hivatásának és magatartásának sajátossága: Isten temploma vagyunk (1Kor 6,19). A próféta mindent a maga eredendő helyére tesz (vö. Mt 5,13-16; 5,21-7,29; 12,1-8; 16,1-4; 19,1-12 21,23-27; 22,15-22 stb). Szent Pál is a helyes gondolkodásra serkenti a korintusiakat, főleg a Mt 12,1-8 fényében, amelynek értelmét éppen a feltámadás misztériuma adja meg. A keresztény Krisztusnál maradása nem más, mint egyesülés a Feltámadott Krisztus misztériumával, amely kizárja a máshoz való önös kötöttséget (vö. Mt 8,18-22; 10,34-39). A feltámadás misztériuma nem más, mint a Lélekben való újjászületés (Jn 3,5-21), amelyben a keresztény papi hivatást kap: „Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemi hódolatotok” (Róm 12,1).
– aktívan keresem Istent? Tudatos az önálló döntésem? – János és András
– engedelmesen megbízom egy ember tanúságtételében? – Péter megbízik Andrásban
– Mit keresünk az életben?
a) biztonságot: anyagit vagy belső, lelki/szellemi mégis teljes és örökre érvényes, egzisztenciális biztonságot? Akkor Jézusnál kell maradni (Jn 1,39; Mt 11,28-30)
b) érvényesülést vagy teljes egzisztenciális kiteljesedést? Az előbbi sokszor jár frusztrációval
c) békét: a mulandót – amely a magunkra kényszerített magány –, vagy a krisztusi béke, amely boldogságot szül, amennyiben az ember törekszik a béke megteremtésére (Mt 5,9)
– elindultam Jézus után? Hagytam, hogy megszólítson? Beléptem az ő életébe? Nála maradtam?
– hálával és imádsággal gondolok az előttem járók hitére és tanúságtételére?
– ott maradni Jézusnál: a) közösségi és egyéni ima: a szentségek tudatosítása életünkben; a személyes ima során Isten csendjében maradni, tőle tanulni; b) a Szentírás olvasásában; hitünk tanulmányozása és a hitünkről való gondolkodás során; c) mennyire tudunk és akarunk belépni a legkisebbek életébe?
– Isten Országa a a szegényeké és a kicsinyeké (Mt 5,3): Jézus arra hív, hogy belépjünk ebbe az országba (Mk 2,17; Lk 4,18)
– adok időt (türelmet) Istennek, hogy feltárja magát előttem és nála maradhassak (vö. Mk 9,5)?

Célunk: Emlékszem a Jézussal való találkozásom napjára, órájára? Bizalommal követni Jézust és nála maradni!

Ima: Proprium: Évközi 2. vasárnap

S. Barber: Agnus Dei