Lectio divina B év Nagyböjt 2. vasárnapja

Lectio divina B év Nagyböjt 2. vasárnapja

1. Mk 9,2-10: Miközben Jézus közeledik Jeruzsálemhez, oktatja tanítványait, fokozatosan bevezeti őket az Emberfia misztériumába, amelyet egyre jobban meghatároz Illés és Mózes küldetésének betejesedése Jézusban. Ezen az úton Péter megvallja, hogy Jézus a Krisztus (Mk 8,27-30), Jézus pedig felvilágosítja tanítványait követéséről és annak következményeiről úgy, hogy megjövendöli szenvedését (Mk 8,31-38). Ezt követően Jézus maga mellé veszi három tanítványát – Pétert, Jakabot és Jánost, belső baráti körének tagjait –  és külön fölmegy velük egy magas hegyre. Később ez a három tanítvány lesz jelen a Getszemáni kertben is.

Caravaggio: Izsák feláldozása

A hegyre való felmenetel egyrészt emlékeztet Ábrahám és Izsák történetére, pontosabban Ábrahám áldozati készségének történetére (Ter 22,1-18), másrészt előremutat Krisztus kereszthordozására, a Golgotára és mennybemenetelése az Olajfák-hegyéről. Az első és a második kép “próbatétel” jellege világossá válik elbeszélésünk szempontjából: Jézus fölmegy egy magas hegyre, hogy felkészüljön a nagy próbatételre, amelynek révén mindnyájunkat a mennyei dicsőség részévé tehet. Ahogy Ábrahám, úgy Illés is átesett egy próbán, hiszen ez utóbbi kétségei között menekült nem csak a király haragja elől, hanem hivatása elől is. Jézus esetében sokkal inkább erős a kép: senki és semmi nem szakíthatja el őt Isten szeretetétől és küldetése véghezvitelétől (Róm 8,31-34). Érdekes módon, Jézus kereszthalálának elbeszélése során éppen Illés neve kerül elő: „Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?” Ez annyit jelent: „Istenem, Istenem, miért hagytál el?” Az ott állók közül néhányan hallották, és megjegyezték: „Lám, Illést hívja.” Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki. „Hadd lássuk – mondta –, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét” (Mk 15,34-37). A másik érdekesség, hogy valójában sem Ábrahám nem tudta, mi vár rá Mória-hegyén, sem Illés nem tudta, mit akar tőle az Isten Hóreb-hegyén, az apostolok sem tudták, miért mennek Jézussal a hegyre, Jézus előtt is misztérium volt a Golgota, de mindegyik engedelmesen bízott.
Márk, ahogyan Máté is (Mt 17,1; Lukácsnál nyolc nap: Lk 9,28) időhatározóval vezeti be a történet elbeszélését: hat nap múlva. Ez vonatkozhat egyrészt:
– a hagyományra, amely az elbeszéléshez csatoltan megtartotta az időhatározót – Péter emlékeiben így maradt meg: hat nappal azután, hogy Fülöp Cezáreájában megvallottam: Te vagy a Krisztus.
– utalhat a Kivonulás könyvében olvasható beszámolókra: „Így szólt Mózeshez: „Menj fel az Úrhoz: te és Áron, továbbá Nadab és Abihu, meg hetvenen Izrael vénei közül. De már messze le kell borulnotok. Csak Mózes járulhat az Úr elé, a többiek nem mehetnek közelebb. A nép nem mehet fel velük. Mózes ezután lejött, kihirdette a népnek az Úr minden szavát és minden parancsát ” (Kiv 24,11-3) és „Azután Mózes fölment a hegyre. A felhő betakarta a hegyet, és az Úr dicsősége leereszkedett a Sínai-hegyre. A felhő hat napig takarta be. A hetedik napon a felhőből szólt Mózeshez. Az izraeliták szemében Isten dicsősége olyannak mutatkozott, mint az emésztő tűz a hegy csúcsán. Mózes belépett a felhőbe és fölment a hegyre. Mózes negyven nap és negyven éjjel maradt a hegyen” (Kiv 24,15-18). Itt részesült Mózes a teofánia élményében (Kiv 24,17; 34,29-35).
– ebből adódóan vonatkozhat a Jeruzsálemben hamarosan bekövetkező eseményekre is, pontosabban Jézus szenvedésére, kereszthalálára és feltámadására.
A magas hegy lehet egyszerre a Hermon (2760 m), amely nincs is messze Fülöp Cezáreájától, de a Tábor-hegy (588 m ma Dzsebel-el-Tur = a hegy) is. Ilyen értelemben a magas hegy a kinyilatkoztatás és a teofánia helyszíne. Amennyiben Mózes az időhatározó jelképe (egyrészt a 40 nap, másrészt a 6 nap), úgy a helyszín meghatározó előképe Illés próféta, aki szintén fölment a hegyre: „Bement egy barlangba és ott töltötte az éjszakát. S lám, az Úr hallatta szavát. Így szólt hozzá: „Mit csinálsz itt, Illés?” Azt válaszolta: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért! Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták. Csak én maradtam élve, de most nekem is az életemre törnek.” Az Úr erre azt mondta: „Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: „Mit csinálsz itt, Illés?” Azt felelte: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Istenéért. Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták, és most nekem is az életemre törnek” (1Kir 19,9-14) – érdemes megfigyelnünk, hogy Illés mindkét alkalommal ugyanazt válaszolja, de az istenképe megváltozott! A belső és határozott harag, kétségbeesés és sértődöttség helyébe – nem nevezi magát prófétának –, amely meghatározta az addigi istenképét, most egy másik, a teofániából forrásozó kép lépett. Az Úrral való párbeszédet követően Illés megkapja újabb prófétai feladatait, amelyek között szerepel Elizeus, a prófétai utód meghívása (1Kir 19,19-21).

Ennyiben Krisztus az idő (Mózes) és a tér (Illés) találkozási pontjaként mutatkozik meg. Jézus a kiválasztott tanítványok szeme láttára elváltozott (gör. metamorphóomai = átalakul, átváltozik), vagyis a tanítványok némi bepillantást nyertek Jézus megdicsőült állapotába (2Kor 3,18). Jézus ruhái fehérek lettek. A ruházat apokaliptikus színezete mindenképpen Dániel próféta leírására emlékeztet bennünket: „Amint néztem, egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú.” (Dán 7,9).

Rafaello: Jézus színeváltozása

A tanítványoknak és Jézusnak megjelenik két ószövetségi alak is, akik a továbbiakban Jézussal beszélgettek: Illés és Mózes. Mindketten kapcsolatban volt a Sínai-, illetve Hóreb-heggyel, mindketten részesültek az Isten-látás ajándékában. Egy0ikük a prófétaság, másikuk a Törvény képviselője. A kép bizonyos szempontból felidézi Mózes arcának ragyogását (Kiv 34,29). Meglepő módon Márk előbb Illés próféta nevét említi, azt követően Mozesét. A két ószövetségi alak megjelenése feleleveníti emlékeinkben
– a világból való távozásuk módját (2Kir 2,11 és MTörv 34,6)
– szerepüket az eljövendő Országban (Mal 3,23-24 és MTörv 18,15.18). Főleg Illés az, akit a végső idők előfutárának tekintettek (vö. Sir 48,9), Keresztelő János alakjában és működésében pedig a próféta szellemisége valóban visszatér.
Péter rabbinak szólítja Jézust és annyira jól érzi magát ebben az állapotban, hogy el sem akarja hagyni a hegyet, ezért ajánlja fel három sátor építését Jézus, Mózes és Illés számára: amúgy is közeledett a sátoros ünnep.
Míg beszélt – ismét a Kivonulás könyének leírására való utalás veszi át a fonalat (Kiv 16,10; 19,9; 24,15-16; 33,9) – felhő borította be őket, amelyből megszólal egy hang: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” (vö. Iz 42,1; MTörv 18,15) –, amely egyszerre bővíti ki Péter vallomását (Mk 8,29) és a Jézus keresztségénél elhangzó szózatot (Mk 1,11). Péter élménye olyan mély, hogy tanúsága az újszövetségi levelekben is fennmarad (2Pt 1,18).
A látomás hirtelen véget ért. A tanítványok csak Jézust találják közelükben.
A hegyről lejövet Jézus megparancsolja, hogy az eseményről ne beszéljenek mindaddig, míg az Emberfia – a keresztre feszített és azon meghaló és harmadnap feltámadó Úr – fel nem támad halottaiból. Ez utóbbit a tanítványok nem értették: hogyan támadhat fel Jézus a halottak általános feltámadását megelőzően?

2. Hitünk szempontjából: A hegyen Jézus megmutatta Isteni dicsőségét és azt is, hogyan éri el: a szenvedésen és kereszthalálon keresztül. Ilyen szempontból a színeváltozás eseménye rámutat a keresztény ember végső céljára (Fil 3,21) és az útra, amelyen Jézust követve eléri azt (ApCsel 14,22). Jézus metamorfózisának (alakváltozásának) lényegi dinamikája az Atyának való engedelmesség: „Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,6-8). Engedelmességében Jézus Ábrahám utóda (Zsid 11,8.40; 12,2). Jézus magára vállalja Isten szeretetét irántunk (Jn 3,16): nem minket áldoz fel, hanem önmagát adja áldozatul értünk. Tőlünk a töredelem és bűnbánó szívet kéri (Zsolt 51,19).

3. Erkölcsi szempontból:
– az Isten iránti engedelmesség
– noha sokszor nem értjük felebarátainkat szenvedésükben, mégis velük együtt menni az “ő hegyükre”
– a szenvedések és próbatételek a hit és az emberi jellem erősítői

4. Célunk: Ne veszítsük el hitünket a szenvedések és megpróbáltatások során!

Ima: Nagyböjt 2. vasárnapjának propriuma