Lectio divina B év Advent 1. vasárnapja

Lectio divina B év Advent 1. vasárnapja

Mk 13,33-37
1. Márk evangélistához hasonlóan fogalmaz Máté (24,42; 25,13-30) és Lukács evangélista is (12,39-46; 19,12-13). Márk leírása szerint Jézus már utolsó napjait tölti (mai számítás szerint talán szerda) Jeruzsálemben, ezen alkalommal mondja el tanítását a végidőkről is. Eszkatologikus beszédének végéhez kapcsolja az éberségre szóló felszólítást. Mind Márknál, mind Máténál az egyik főszereplő egy kereskedő (Lukács nemesembernek mondja), a másik a kapuőr, aki virraszt és éberen várja hazatérő urát. A végső „Legyetek éberek!” mellett a „vigyázzatok!”, valamint az „imádkozzatok!” felszólítás is (vö. Mk 14,38; Ef 6,18) domináns a tanításban. Az éberség és a virrasztás már az ószövetségi irodalomban is a bölcs ember jellemzője: „Boldog az ember, aki hallgat rám, aki ajtómnál virraszt naponta, és őrzi ajtóm félfáját, mert aki engem megtalál, életet talál, és üdvöt nyer az Úrtól” (Péld 8,34-35); „Ragyogó a bölcsesség és hervadhatatlan, és könnyen meglátják azok, akik szeretik; akik keresik, meg is találják. Eléje megy azoknak, akik vágyódnak utána, s előre megmutatja nekik magát. Aki kora hajnalban keresi, nem kell, hogy fáradjon, mert a portáján ülve találja. Róla elmélkedni tökéletes okosság, aki érte virraszt, csakhamar gond nélkül lesz, mert ő maga jár körül, s felkeresi azokat, akik hozzá méltók, vidáman jelenik meg nekik az utakon, és minden gondolatban találkozik velük.” (Bölcs 6,12-16). Ugyanakkor a virrasztás a szívbéli odaadás jele is: „Aludtam, de szívem ébren volt. Hallga! A kedvesem zörget! »Nyiss ki nekem, húgom, kedvesem, galambom, szeplőtlenem! Mert a fejemet harmat lepi, és fürtjeimet az éjjel nedűje«” (Én 5,2).

2. Hitünk szempontjából
– Isten, a mi Atyánk (Kiv 4,11; Óz 11,1), aki megteremtett és gondunkat viseli. Jézus tanításában ő olyan kereskedő, aki ránk bízza házát és hatalmat is ad (Ter 1,28-31; vö. Mt 25,14). Amennyiben a nekünk adott hatalommal (talentum) hűségesen élünk, úgy hűséges tanítványai vagyunk.
– Az Úr a szabadító Isten (Kiv 19,18), aki a legközelebb áll népéhez (goel), ezért a Zsolt 25,20-22 értelmében nem is szolgai, hanem sokkal inkább baráti kapcsolat jellemzi az Atya irántunk való viszonyát: amikor megbízik bennünk, úgy teszi ezt, mint barát a baráttal: „Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek” (Jn 15,15b). Isten szabadító művének csúcsa a feltámadás, amely áttöri még a zárt ajtókat: ahogyan az Élet feltörte a sír pecsétjeit és elhengerítette a nehéz követ a sír szájától, úgy hatol be Krisztus szertetetének fénye a félelem zárt ajóin keresztül: „Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: »Békesség nektek!«” (Jn 20,19.26)
– Az ajtó bejárat Isten szeretetének legbensőbb, bensőséges létébe, ugyanakkor az ember szívének ajtaja, amelyet megnyit Isten misztériuma előtt: „Íme, az ajtónál állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele étkezem, és ő énvelem” (Jel 3,20). Ebből a szempontból mindannyian kapuőrök vagyunk, akik virrasztva várjuk, hogy Jézus kopogjon szívünk ajtaján.

3. Erkölcsi cselekvésünk szempontjából feladatunk:
– őrködni mások hite fölött (vö. ApCsel 20,28.31), ahogyan ezt Szent Pál is tette, midőn búcsút vett a milétoszi közösségtől. Szent Pál intelme éberségre és a tisztánlátásra vonatkozik (vö. ApCsel 5,35). Az első bűn, amitől óvakodni kell az elhamarkodott ítélet, amely akkor születik, midőn az ember imádságában nem Isten akaratának megnyilvánulását kéri; másik bűn a képmutatás: belső mivoltunk és a külső megjelenés közötti összhang hiánya (Lk 11,44; 12,1). Ugyanígy az okosság, bölcsesség és jószívűség ellen vét, aki nem feddi meg testvérét, amikor az rosszat tesz, de nem bocsát meg akkor, midőn az bocsánatot kér. A megbántott fél nem sértődhet meg és nem fordulhat el testvérétől, hanem figyelmeztetnie kell a megtérésre. Végül „Vigyázzatok hát magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a tobzódásban és részegségben, s az élet gondjai között, és az a nap meg ne lepjen titeket hirtelen. Mert mint a csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik az egész föld színén laknak. Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt” (Lk 21,34-36): a mindennapok veszélyei és főleg a felelőtlen életmód (1Tessz 5,6), valamint az élet gondjaiba (megélhetés, jólét) történő túlzott elmerülés (Lk 12,22-31) megnehezítik, földhöz tapasztják az embert. Ez pedig fásultságot és lelki beszűkülést; kultúrális igénytelenséget, végül a hit és bizalom elvesztését eredményezi. „Az ember nem ismeri saját végét, hanem mint a halak, amelyeket megfog a horog, és mint a madarak, amelyeket foglyul ejt a tőr, úgy kerülnek kelepcébe az emberek a baj idején, amikor az hirtelen rájuk szakad” (Préd 9,12) – ez figyelmeztetés arra vonatkozóan, hogy a hitet és az Istennel való imádságos kapcsolatot éberen fenn kell tartani önmagunk és mások hitének védelme érdekében: „Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk és ne önmagunknak” (2Kor 4,5).
– cselekvő és bátor állhatatosság a hitben: „Légy tehát erős és nagyon bátor, és vigyázz arra, hogy teljesítsd az egész törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám meghagyott neked; ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenben, amit cselekszel” (Józs 1,7; vö. 1Kor 16,13).
– bűnbánat, mivel sokszor hajlamosak vagyunk elaludni vagy csak szunyókálni, ami nem mást jelent, mint megfeledkezni arról, hogy Isten hatalmat adott nekünk (Iz 64,4-6; Mk 13,34; Jn 1,12). Trito-Izajás (Iz 63,16b-19; 64,1-8) is bűnvallomást tesz és könyörög, hogy Isten gyújtsa lángra népében az istenismeret tüzét azáltal, hogy megjelenik a népek előtt. A bűnbánat nem más, mint a cselekvő várakozás egyik formája: várjuk annak eljövetelét, aki igazán fontos számunkra, mivel őbenne találjuk meg egész létünk békéjét. Isten hűségében gondoskodik népéről (Iz 64,3). Ezért is szól számunkra Jézus figyelmeztetése: „Vigyázzatok tehát, legyetek éberek […] !

3. Célunk. Bizonyuljunk Jézus hűséges és bátor tanítványainak, akik várják, hogy az Úr kopogtasson lelkünk ajataján

Ima: A Zsolt 25 (alefbetikus bűnbánati zsoltár, amelynek témája az Úr útja és a bűnbánat) szellemisége rámutat arra, hogy a bölcsességet – az Úr útjait – csak őszinte és bűnbánó lelkülettel lehet elérni:
„Dávid zsoltára. Hozzád emelem, Uram, lelkemet,
Istenem, tebenned remélek!
Ne hagyd, hogy megszégyenüljek,
és ellenségeim ujjongjanak fölöttem!
Hisz senki, aki tebenned bízik,
meg nem szégyenül.
De szégyen éri mindazokat,
akik hiábavalóságok miatt hűtlenek lesznek.
Utaidat, Uram, mutasd meg nekem,
és ösvényeidre taníts meg engem!
Vezess és oktass engem igazságodra,
mert te vagy az én üdvözítő Istenem,
és én tebenned bízom szüntelen!
Emlékezzél meg, Uram, könyörületedről,
és irgalmadról, hisz azok öröktől valók!
Ifjúkorom bűneire s botlásaira ne gondolj vissza;
irgalmad szerint emlékezzél meg rólam,
hiszen te jó vagy, én Uram!
Édes az Úr és igazságos,
ezért útbaigazítja a vétkeseket.
Végzésével vezérli az alázatosakat,
megtanítja útjaira a szelídeket.
Az Úr minden útja irgalom és igazság azok iránt,
akik szövetségét és törvényeit megtartják.
A te saját nevedért, Uram,
bocsásd meg bűnömet, mert sok az!
Ki az, aki féli az Urat?
Annak megmutatja, milyen utat válasszon.
Annak boldogságot élvez majd a lelke,
és utóda örökli a földet.
Barátja az Úr azoknak, akik őt félik,
és szövetségét megmutatja nekik.
Állandóan az Úrra tekint szemem,
mert ő húzza ki lábamat a tőrből.
Tekints rám és irgalmazz nekem,
mert elhagyatott és szegény vagyok.
Szívem szorongatásai megsokasodtak,
vezess ki ínségemből engem.
Nézd megalázottságomat és szenvedésemet,
bocsásd meg minden vétkemet!
Nézd, milyen sokan vannak ellenségeim,
milyen ádáz gyűlölettel gyűlölnek engem!
Oltalmazz és szabadíts meg engem,
ne hagyd, hogy megszégyenüljek,
hiszen benned remélek!
Álljanak mellém az ártatlanok és az igazak,
mert beléd vetem bizalmamat.
Szabadítsd meg Isten, Izraelt
minden szorongattatásából!”

J. S. Bach: Nach dir, Herr, verlanget mich BWV 150
J. S. Bach: Nun komm, der Heiden Heiland BWV 61

Lectio divina Pécs