Lectio divína B év Advent 3. vasárnapja

Lectio divína B év Advent 3. vasárnapja

1. Jn 1,6-8.19-28: az egész evangélium költői bevezetésének (Prológus: Jn 1,1-18) prózai kiegészítései és az úgynevezett ‘jelek könyvének’ (Jn 1,19-12,50) kezdő sorai alkotják a mai vasárnap evangéliumi szakaszát. Ezen belül a jelek könyvének bevezető szakasza a tanítványok összegyűjtésének folyamatát is bevezeti. A jelek könyvében a tanítványokat úgy mutatja be az evangélium szerkesztője, mint akik folyamatosan jutnak el az egyre mélyebb hitre Jézusban, az Isten Fiában.
A Jézusban való hit növekedésének kezdeténél ott találjuk Keresztelő János tanúságtételét. Itt nyer tisztázást az is, hogy Keresztelő János nem a Messiás, ő azért jött, hogy lámpásként (Jn 5,35) tanúságot tegyen arról, aki a Világosság. A Jánoshoz küldött (vö. Jn 5,33) papok, leviták és a farizeusok követei, mind olyan csoportokat jelölnek, amelyek befolyással voltak a kor társadalmi, vallási és politikai életére, később pedig a Jézus ellenes csoportokat alkották (vö. Jn 5,10.15-18 skk). Jelen esetben a Szanhedrin küldötteiről van szó. Nem csak János evangéliumában, de Lukácsnál is felmerül annak kérdése, miszerint Keresztelő János lenne a Messiás (Lk 3,15). Itt is szóhoz jut János azonosítása Illés prófétával (1Kir 17-2Kir 1; Mt 17,10-13). Hasonló gondolat nyer megfogalmazást a mózesi próféta fellépése kapcsán (MTörv 18,18). Izajás próféciáját János evangéliuma rövidebb formában közli. Érdekes, hogy János válaszai egyre inkább rövidülnek, ahogy később, az evangélium végén Jézus kérdései is Péterhez (Jn 21,15-17). Viszont míg János válaszai szinte a bosszankodó ember válaszainak rövidülését jelzik, addig Jézus egyre rövidebb de annál mélyebb kérdései Péter egyre nagyobb őszinteségét veszik célba. Érdekes lenne párhuzamot vonni a Jézust kérdező küldöttek kérdései és Jézus kérdése között, amelyet Fülöp Cezáreájában tett fel tanítványainak: Kinek tartják az emberek az Emberfiát? (Mt 16,13-15). Míg Jézusra jellemző, hogy sokszor az Én vagyok... szófordulattal utal istenségére, addig Keresztelő János úgy határozza meg emberségét, hogy kimondja: Nem én vagyok.
A negyedik evangéliumban Jézus az ismeretlen (Jn 7,27; 8,14.19). A hatalmi pozícióban lévő csoportok már János személyével és munkásságával kapcsolatban is aggályokat támasztanak, ezek később magától értetődően Jézusra irányulnak. Amennyiben Keresztelő János nem a Messiás, akkor ki hatalmazta fel, hogy kereszteljen? Ahogy a szinoptikus evangéliumokban, úgy Jánosnál is kifejezésre jut, hogy az, aki utánam jön nagyobb nálam, ő a Messiás (Dán 9,25; vö. ApCsel 19,4). A Keresztelő bűnbánati szertartása különbözik Jézus keresztségétől, amelyről a próféciák is szólnak (vö. Ez 26,25-26; Zak 13,1-3).
Keresztelő János Isten küldötte, és üzenete, amely annak idején tanúskodott a Világosságról, máig érvényes. János úgy jelenik meg a pusztában – négy évszázaddal az őt megelőző próféták után – (vö. 1Sám 1,1), mint “váratlan” tanú a történelmi események megítélésének színpadán. Személye egyszerre ténylegesen történelmi és eszkatologikus: ezt jelzi az is, hogy az evangéliumban ezt olvassuk: „ez János tanúsága” (Jn 1,19b).
Keresztelő János ott tűnik fel – földrajzi szempontból –, ahol Illés az égbe ragadtatott (2Kir 2,6-7.11).

2. hitünk szempontjából
– látom-e a különbséget a Jézusba vetett hit és a Jézusról alkotott vélemények között?
– az eljövendő Messiás jellemző vonásait már Izajás próféta is megrajzolta: „Az Úristen lelke van rajtam, mert felkent engem az Úr, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy bekötözzem a megtört szívűeket; hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, és a megkötözötteknek a börtön megnyitását; hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét és Istenünk bosszújának napját; hogy megvigasztaljak minden gyászolót; […] Örvendezve örvendek az Úrban, ujjong lelkem az én Istenemben, mert az üdvösség ruháiba öltöztetett engem, az igazság palástját terítette rám; mint a vőlegényre, aki fölteszi fejdíszét, és mint a menyasszonyra, aki ékszereivel díszíti magát. Mert amint a föld előhozza sarját, és amint a kert kisarjasztja veteményeit, úgy sarjaszt az Úristen igazságot, és dicséretet minden nemzet előtt” (Iz 61,1-2.10-11). A dicsőséges új Sionról szóló énekében Trito-Izajás saját felkenését is elbeszéli. Jézus is ezt az izajási szakaszt olvassa fel a názáreti zsinagógában (vö. Lk 4,16-21). Jézusban különleges módon működik a Lélek, hiszen mint Üdvösségközvetítő ő a –
1. bölcsesség: a tudás érett alkalmazásának 2. értelem: a hit talaján álló világos ítélet 3. a tudás: az Isten akaratának felismerésére való törekvés 4. tanács: az irgalom és békesség lelkülete 5. jámborság: a helyes Istentisztelet 6. erősség: a béke fenntartása és előmozdítása a sebezhetőség ellenére (2Tim 4) 7. az Úr félelmének: az Isten szeretetébe való belesimulásnak a hordozója (1Sám 10,5-13). Ilyen módon kap felkenést az igehirdetésre, miszerint közel vam az Isten Országa (vö. Iz 40,9). A Messiás vezeti el népét a Világosságra, vagyis megszabadít a bűntől, hogy eltöltse örömével Jeruzsálemet
– nem csak a Messiás, hanem az Isten népe is megkapja az Úr prófétai Lelkét (Jo 3), hogy
1. az Úr örömével (Zsolt 105,3; Fil 4,4-5; 1Tessz 5,16)
2. szüntelenül imádkozzon
3. mindenért hálát adjon Jézus Krisztusban
4. éltesse a prófétai szót
5. óvakodjon mindennemű rossztól
6. felkarolja a csüggedőket (Iz 35,4)

3. Erkölcsi cselekvésünk szempontjából
– tanúságtétel a hitünkről: Keresztelő János Krisztusról tett tanúságot azzal, hogy megvallotta, nem ő a Krisztus. Viszont a próféta megvallotta saját személyiségének ismérvét: a pusztában kiáltó szava vagyok, vagyis az, aki örömhírt hoz. Ez a mi küldetésünk is: tegyük egyenessé az Úr útját (Iz 40,3; Jn 1,23). Sokféle vallási csoport és intézmény szeretné kisajátítani magának az üdvösségközvetítés jogát, annak ellenére, hogy az üdvösség Isten ajándéka. Isten előbb szeretett minket (1Jn 4,19), ennyiben ő a szeretet ajándékozó forrása. A szél ott fúj ahol akar (Jn 3,8), vagyis mindegyikünknek feladata érzékenyen figyelni arra, hogy ne veszítsük el a Lélek karizmáit (1Tessz 5,16-22). Sokszor a Lélek az intézményen kívülről indít megtérésre, az Istenhez, a Világosság forrásához való visszatérésre! Keresztelő János Ábia papi osztályának sarjaként (Johanan ben Zakaria) az intézményből sarjadó karizmatikus prófétaság utolsó ószövetségi képviselője, Jézus pedig, mint József és Mária gyermeke, a papi és királyi intézményből fakadó új karizmatikus prófétaság, az Egyház feje és első tagja (Jo 3,1-2)
– a Lélek hordozóiként ne a test cselekedetei szerint éljünk, mint a: „paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás, mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók” hanem a Lélek gyümölcset hozzuk, mint a „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és a kívánságokkal együtt. Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint!” (Gal 5,18-24)
– csak a prófétai látásmód révén vagyunk képesek felismerni a köztünk lévő Krisztust, aki a kicsinyekkel azonosítja önmagát. Izajás próféciája így nyer teljességet a krisztusi közösség prófétai karázmájában (Iz 61,1-2 és Mt 25,31-46)
– mindezekből fakad a jótékonyság, testvéri feddés, jóakarat
– bátran szembeszegülni a világban uralkodó rosszal

4. Célunk:
– elérni a boldog színelátás örömét azáltal, hogy Isten örömét, vagyis Világosságát visszük az emberiség bűntől terhelt sivár életébe (1Kor 13,12; vö. Iz 40,3)

Ima: Ó Bölcsesség, te a Fölséges szájából eredtél, te az egyik világszéltől a másikig érsz, te mindeneket erővel és jósággal elrendeztél: Jöjj, vezess minket a bölcsesség útján.

Lectio divina Pécs