Gesztusok a szentmisén

Gesztusok a szentmisén

Állunk a bevonulási énektől kezdődően, a keresztvetés, köszöntés alatt; állva mondjuk a bűnbánati imát, énekeljük az Uram, irgalmazz könörő éneket és a Dicsőség himnuszt; és kísérjük figyelemmel a szentmise kezdő könyörgését.
– a bevonulási ének kíséri a papság és a segédkezők bevonulását a szentélybe, ez jelképezi az egész egyház céját: eljutni a mennyei Jeruzsálembe
– az Úr jelével, a legnagyobb tisztelettel kezdjük a legszentebb cselekményt
– bűnbánatunk jeleként állunk bűnös voltunk megvallása közben és kérjük magunkra Isten irgalmát
– az Uram, irgalmazz! könyörgő ének az ünnepi vonulások alatti könyörgő litánia része, amely önálló cselekmény
– a Dicsőség a magasságban Isten himnusza, amelyet tisztelettel és hódolattal éneklünk az Úrnak
– a szentmise első könyörgése az egész közösség imája, azzal, hogy állva imádkozunk – csatlakozunk a pap imájához –, egyetemes és királyi papságunkat gyakoroljuk, hiszen közbenjáró, könyörgő, valamint dicsőítő szolgálatunkat végezzük.

Ülve hallgatjuk az olvasmányok felolvasását és énekeljük a válaszos zsoltárt.

Állva énekeljük az Alleluját és köszöntjük az Evangéliumban hozzánk szóló Krisztust.

Ülve hallgatjuk a homíliát (szentbeszéd).

Állva valljuk meg hitünket és imádkozzuk a könyörgéseket.

Ülve énekeljük a felajánlási éneket, ameddig tart az adományok előkészítése.

Felállunk az Imádkozzatok testvéreim… résznél.
– a közösség ilyenkor megbízza a szentmisét vezető papot, hogy bemutassa a szent áldozatot és csatlakozunk a pap ünnepi énekéhez, amellyel bevezeti az eucharisztikus imát

Letérdelünk a Szent vagy… himnusz éneklését követően (aki nem tud letérdelni, az meghajlással fejezze ki hódolatát a kenyér és a bor átváltoztatása után, amikor a pap térdet hajt).

Felállunk az Őáltala… résznél
– a pap ünnepélyesen felajánlja Krisztus Testét és Vérét a Mennyei Atyának és ezzel a dicsőítő imával lezárja az eucharisztikus imát.

Letérdelünk az Isten Báránya ének után.
– az Isten Báránya ének az ősi litánia részeként került a szentmisébe, ezt az éneket is állva énekeljük.

Leülünk a szentáldozást követően, énekeljük az áldozás alatti éneket és hálaadást tartunk.

Felállunk az áldozás utáni könyörgésre és fogadjuk a pap áldását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Megszakítás