Lectio divina A év Krisztus, a mindenség Királya

Lectio divina A év Krisztus, a mindenség Királya

Mt 25,31-46
1. Máté evangélista saját anyaga, amely a krisztusi erkölcs összefoglaló példabeszéde és ennyiben a nyolc boldogságról szóló tanítás (főleg Iz 58,8-14 és a Zsolt 23 fényében), de akár az egész hegyi beszéd tanításának eszkatologikus távlatba történő elhelyezése is. A példabeszéd nem hasonlat (vö. Mt 13,47-50) valamint nem annyira a világ végéről, mint inkább a végső ítélet alapjáról szól! Az evangélium szerkesztésének korában keletkezett Hénokh-könyve (apokaliptikus jellegű lelkiségi írás), amelynek tanítására is választ adott Máté evangélista, amikor felidézte és lejegyezte Jézus tanítását. Jézus tanítása valójában felülmúlja és beteljesíti az írások értelmezését. A példbabeszéd hátterében egyaránt megtalálható a Lev 19,2 = Mt 5,48 (Lk 6,36) és MTörv 11,22 tanítása, valamint teljesen egyezik a Talmud hagyományával (bSzota 14a). A Máté evangéliumában található példabeszéd sajátosságai:
– Jézus az Emberfia (vö. Dán 7,9.13-14; Zak 14,5), aki királyként bírói ítéletet tart (Jel 20,11; vö. Iz 6,1; Zsolt 114,3.7)
– az Emberfia szétválasztja a juhokat a kosoktól (gör. kecske), ez pedig a pásztori életből vett kép (metafóra)
– a király a legkisebbekkel azonosítja magát (Péld 19,17; Mt 10,42; 11,29; vö. MTörv 32,43)
– a király azokkal is azonosítja magát, akik az Atya tanítását hallgatják és cselekszik (Mt 12,50 = Mt 25,40)
– a király sokkal inkább pásztor, aki megosztja életét nyájával, azonosul gondjaival (Zsolt 23)
– a juhok, mitha maguk is a kicsinyek lennének (vö. Ez 34,11-22)
– figyelemre méltó kapcsolat található a Mt 25,31-46 és Jn 5,26-30 belső teológiája között
Isten összegyűjt minden népet (Mt 24,31) a király-Emberfia bírói ítéletére, aki áldással köszönti a jobbján álló igazakat (juhok) és átokkal sújtja a balján állókat (kecskék = kosok). Az igazvolt abban mutatkozik meg, hogy az igaz testvérnek tekinti a kicsinyt (vö. Mt 12,48-50; 18,15.21.35; 23,8), míg a király balján állók életükben látták ugyan a kicsinyek helyzetét, de nem tekintették őket testvéreiknek (csak saját gyomrukra gondoltak = kecske és az élvezeteikre/bujaság = kos), ezért az igazak az örök életre, az irgalmatlanok pedig az örök büntetésre mennek (vö. Dán 12,1). Az igazak tanultak Jézustól, aki saját életével mutatott példát. A szeretet cselekedeteinek elmulasztása a bűn halált hozó hatása (Jel 20,15; vö. Dán 12,1)

2. Hitünk szempontjából
Jézus a mi királyunk: »Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom és gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!« (Jel 5,12)
– Isten visszaállítja uralmát (Ez 34,11-12), amelyet Krisztus megtestesülésének, kereszthalálának és feltámadásának misztériumában nyertünk el, akik halálra szántak voltunk, de Krisztusban a feltámadás = Isten uralmának részesei lehetünk (vö. 1Kor 15,20-21; Róm 14,9)
– Jézus eljön ítéletet tartani (vö. Mt 16,27; vö. Zsolt 62,13; Jel 20,11-15)
– az Atya minden hatalmat átad Jézusnak (Zsolt 72; Jn 5,22; Ef 1,20-22), aki pedig mindent végérvényesen és teljesen átad az Atya szeretetének (1Kor 15,28)
– Jézus bírói hatalma a bűn halálos fenyegetettsége fölötti győzelem (Jel 20,14; vö. Zsolt 28,4; Óz 13,14), amelyet saját életáldozatában tanúsított. Ennyiben Jézus keresztáldozata bírói hatalmának és jogszerűségének alapja, valamint az ítélkezés alaptörvénye (vö. Jn 15,13). Ugyanakkor Jézus uralma már a kereszten is megnyilvánult, hiszen ott gyakorolta irgalmas királyi hatalmát, amikor megígérte a jobb latornak a Paradicsomot (Lk 23,42-43), mivel az is igazságosságával oltotta Jézus szomját (Lk 23,40), nem pedig ecettel (Mk 15,36)
– az ítélet napja fényt derít a szívek titkaira (vö. Dán 7,10; Mt 3,7-12; Mk 12,38-40; Jn 3,20-21; 1 Kor 4,5)

3. Erkölcsi cselekvésünk szempontjából megfontolandók:
– „Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el!” (Iz 58,7)
– „A gyengét nem erősítettétek és a beteget nem gyógyítottátok; a sebesültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem hoztátok vissza és az elveszettet nem kerestétek; hanem keménységgel és erőszakkal uralkodtatok rajtuk” (Ez 34,4 = Mt 25,42-43; vö. Ez 18,7)
– „A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem, azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola, 13a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam, az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem. Szeme voltam a vaknak, lába a sántának. Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam. Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát […] Megtagadtam-e a szegényektől, amit kívántak? Epedni hagytam-e az özvegy szemét? Egyedül fogyasztottam-e falatomat, és nem kapott-e belőle az árva is? Hiszen ifjúkorom óta növekedett velem a részvét és anyám méhéből jött ki velem! Láttam-e veszni indulót úgy, hogy nem volt ruhája, és szegényt úgy, hogy nem volt takarója, és nem áldottak-e engem akkor az ő oldalai,és nem melegedett-e juhaim gyapjában?” (Jób 29,12-17; 31,16-20; vö. 31,32)

– a mezítelen felöltöztetése, miként Isten ruhát adott Ádámnak és Évának; betegek látogatása, ahogyan Isten meglátogatta Ábrahámot annak körülmetélése után; gyászolók vigasztalása, ahogyan az isten vigasztalta Izsákot apja halálát követően; halottak temetése, ahogyan Isten is eltemette Mózest a Nébó hegyén (bSzota 14a)
– a keresztségben mindnyájan részesültünk Krisztus királyi küldetésében, ami főleg a keresztény szeretet gyakorlati cselekedeteiben valósul meg (caritas, diakonía), főleg a szegények és az igazság miatt üldözöttek (vö. Mt 5,3.10 = övék a mennyek országa) valamint a legkisebbek iránti irgalmas cselekvében. Midőn irgalmasságot cselekszünk, királyi döntést hozunk és királyként cselekszünk (Mt 5,12 = Mt 25,34)! Mi vagyunk Krisztus teste, akik szeretetünk cselekedeteivel tápláljuk a rászorulókat (vö. 1Kor 12,27)
– „Miért ítéled meg hát testvéredet? És te miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Krisztus ítélőszéke elé. Mert írva van:
»Életemre mondom – mondja az Úr –,
minden térd meghajlik előttem,
és minden nyelv magasztalja Istent«.
Így tehát mindegyikünk magáról ad majd számot Istennek. Ezért ne ítéljük el többé egymást, hanem inkább arra határozzátok el magatokat, hogy ne okozzatok a testvérnek megütközést vagy megbotránkozást!” (Róm 14,10-13)

4. Célunk: eljutni a krisztusi nagykorúságra, amely révén belső önfegyelemmel felelősséget és sorsközösséget tudunk vállalni a legkisebbekért (Ef 4,1-32);
– testvérnek tekinteni embertársunkat = emberi, pszichikai és lelki nagykorúság. Érdekes párhuzamot fedezhetünk fel a Mt 25,31-46 és a tékozló fiú példabeszédének megfogalmazása között, főleg a Róm 14,10-13 fényében: 1. ‘Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.’ = ‘Fiam! te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.’ és 2. ‘Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg. = ’De amikor megjött ez a te fiad, aki a vagyonodat parázna nőkre költötte, levágattad neki a hizlalt borjút.’ Ehhez kapcsolódik a szegény Lázárról és a gazdagról szóló történet is (Lk 16,19-31), amely szerint a gazdag egyszerűen nem törődött Lázár sorsával és ezért jutott kárhozatra.
– Törekszünk a szentségre = irgalmas lelkületre

– Nem ítélkezünk, hanem vigasztalunk és jóra indítunk (Zsid 13,3; vö. Mt 9,4-5)

Ima: Amikor a Miatyánkot imádkozzuk és főleg azokat a szavakat amelyek Isten akaratáról szólnak, gondoljunk arra, hogy ő az egész teremtett világot megszabadítja a bűn szolgaságától, hogy eljöjjön az örök béke. Sokszor imádkozzuk a 72. zsoltárt, amely hittel várja Krisztus országának beteljesedését, másrészt a mi királyi feladatunkat is elénk állítja: méltányos igazságot szolgáltatni a szegényeknek (72,1b.4.13-14). Krisztus a király és pásztor (Zsolt 23), aki megosztja életét nyájával.

Amaz nap a harag napja, e világot lángba veti, erről tanúskodik Dávid és Szibilla.
Mily borzadály következik, midőn eljő a bíró, mindent pontosan számon kérő.
Csodás kürtnek terjed hangja minden égtáj sírja félé, hív mindenkit a trónus elé.
Megtorpan a halál és a természet, midőn feltámad a teremtmény, hogy választ adjon az Ítélőnek.
Előhozzák az írott könyvet, amely mindent tartalmaz, ami alapján megítéltetik a világ.
Amint leül a Bíró, nyilvános lesz minden rejtett dolog, semmi sem lesz megtorlatlan.
Én szegény akkor mit is mondjak, milyen pártfogók kérjek, ahol még a szentek is félnek.
Rettegett dicsőség Királya, aki ingyen váltottad meg a megváltandót, üdvözíts engem, irgalom kútja!
Emlékezz rólam, kegyes Jézus, aki a te életutad oka voltam, ne hagyj elveszni azon a napon.
Kerestél engem fáradhatatlanul, megváltottál szenvedvén a kereszten, annyi munkád nem mehet kárba.
Bosszú igaz Bírája, ajándékozz kegyelmeddel, a számadás napja előtt.
Fel-felnyögök, mint egy vádlott, bűntől pirul az én arcom, folyamodom: könyörülj, Uram!
Aki feloldoztad Máriát (Magdalait), és a latort meghallgattad, nekem is adj reményt.
Imáim nem méltók, de te, Jóságos, kegyesen fogadd azokat, ne engedj az örök tűznek.
Bárányaid között adj helyet, és a kosoktól válassz el, a jobbodra állítván engem.
A gonoszokat elvető, a vad lángoknak őket átadó, hívj engem az áldottakkal.

Esdve könyörgök és térdre borulok, hamuvá tört szívvel kérlek, örizz, hogy jó véget érjek.
Könnyek amaz napján a hamvakból feltámad a megítélendő vádlott ember, neki, Istenem, irgalmazz!
Kegyes Uram, Jézus, adj nekik nyugodalmat. Ámen.

Dies irae (gregorian)
W. A. Mozart: Requiem (Dies irae 8:20-27:47)
G. Verdi: Requiem (Dies irae 8:43-46:00)
J. S. Bach: Wachet, betet, betet BWV 70

Lectio divina Pécs