A beavatás szentségei mellett egyházunkban van két szentség, amelyeknek célja az ember gyógyulása, egyik a bűnbánat, illetve kiengesztelődés szentsége, másik a betegek kenete. Ezen szentségek megszabadítanak bűneinktől, lelki-testi erőt adnak gyöngeségeinkben.
A bűnbánat szentségének nevei: kiengesztelődés szentsége, a megtérés szentsége, szentgyónás.
A bűnbánat szentsége saját, rosszra hajló természetünk legyőzésében ad segítséget azáltal, hogy bűneinket eltörli, és minden alkalommal Isten előtt, valamint az Egyház közösségében újra és újra elkötelezhetjük magunkat az evangéliumi életforma mellett. Isten mindenkor irgalmas, kész a megbocsátásra, sőt elénk siet megbocsátó szeretetével (Lk 15,21-22).
A bűnbánat szentségét Krisztus alapította, miután feltámadott alakjában megjelent apostolainak: Vegyétek a Szentlelket. Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek. Akinek pedig megtartjátok, annak bűnei megmaradnak (Jn 20,22-23).
A bűnbánat szentségében az ember eljut annak felismerésére, hogy mekkora távolság van Isten boldog és boldogító tisztasága és az emberi lélek szennyezettsége között. A szentek ezért nevezték magukat mindig gonosz bűnösöknek.
A bűnöket Isten bocsátja meg. A szentgyónásban a pap az Úr szentségi bocsánatát és megbocsátását közvetíti, az irgalmas Atya felszentelt képviselőjeként. A bűnök megvallása szemtől szembe talán a legnehezebb dolog, de a megbocsátás és az irgalom éppen erre az őszinte megnyilvánulásra épül.
Azért járulunk szentgyónáshoz, mivel érezzük bűneink terhét, amely nem csak a mi lelkünket nyomja, hanem az Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkat is megnehezíti.
A bűnbánattartás (vezeklés) az elkövetett bűn (igazságtalanság) jóvátétele, amely ugyanolyan konkrét cselekedetet kíván, mint a bűn konkrét valósága, leginkább a böjt, imádság és alamizsna formájában nyilvánul meg. A vezeklés abban segít, hogy felismerjük, milyen kárt tudunk okozni rossz és bűnös cselekedeteinkkel és milyen érték, valamint hatása van a jócselekedeteknek.
A bűnbánat szentségéhez az járul, aki bánja bűneit (ez az első előfeltétel), szándékában áll, hogy elkerüli a bűnt és a bűnre vezető alkalmakat. A pap, aki a szentgyónást meghallgatja, üdvös elégtételt ad, és feloldozza a bűnbánót. A szentgyónás mindig a szeretet kifejezése: szeretem az Istent, szeretem embertársaimat, és helyesen akarom szeretni önmagamat, ezért kerülöm azt, hogy bárkinek fájdalmat, szomorúságot, vagy kárt okozzak.
A szentgyónás mindig megelőzi a lelkiismeretvizsgálat:
Lelkiismeretvizsgálati segédanyag a 9-12 éves gyermekek részére
Lelkiismeretvizsgálati segédanyag 13-24 éves korosztálynak
Napi lelkiismeretvizsgálat érett korban
A szentgyónás folyamán bűnbánóan bevallunk minden súlyos bűnt, amely lelkünket nyomja.
Mindaz, aki eljutott a jó és rossz megkülönböztetésének korába, járulhat szentgyónáshoz.
A katolikus híveknek évente legalább egyszer szentgyónáshoz kell járulniuk, hogy az Istennel, embertársaikkal, Egyházukkal és önmagukkal eljussanak a kiengesztelődésre, megbékélésre.
Bizonyos bűnök olyan súlyosak, hogy csak a püspök és az általa megbízott pap adhat feloldozást, mivel a bűnök súlyos volta kiközösítést von maga után. A kiközösítés alatt álló ember az Egyház tagja marad, akit egy ideig eltiltanak a szentségek vételétől, egészen addig, míg életétben nem áll be az üdvös változás, a megtérés. Ilyen bűnök a nyilvános hitehagyás,
eretnekség,
az Oltáriszentség meggyalázása,
a pápa elleni fizikai erőszak,
bűntárs feloldozása (VI. parancsolat),
engedély nélküli püspökszentelés,
a gyónási titok közvetlen megsértése,
abortusz (sikeres magzatelhajtás, lombikbébié is),
a magzatelhajtásban nélkülözhetetlen közreműködő személy.
A gyónási titok a legszentebb, abszolút titok, amelyet a papnak minden körülmények között meg kell tartania.