1. Mk 1,1-8: az evangélium prológusának (1,1-13) első része, amelynek helyszíne a Jordán folyó, Jézus működésének előkészítéséről és Keresztelő Szent Jánosról szól. A bevezetőhöz tartozik még az egész “katekumenális” alkotás címe, amely elárulja, hogy Márk nem másról, mint Jézus Krisztus személyéről és művéről ír. Azt is mondhatjuk, hogy a cím az egész művet bevezető alaptétel és hitvallás: Jézus Krisztus, Isten Fia. Az evangélium éppen ezért az ő lényét feltáró alkotás. Ugyanakkor az evangélium Jézus kereszthalálának és feltámadásának elbeszéléseként az üdvösség üzenete (Zsolt 96,2; 1Krón 16,23). A cím és a bevezető pedig elbeszéli, hogyan vette kezdtét Jézus személyében Isten Országának örömhíre. Ilyen szempontból pedig a kezdet a Krisztusban való új teremtésről szól (Ter 1,1).
Az evangélium kezdetén a szavak különleges játékával is találkozunk:
– Jézus Krisztus = Jahve az üdvösség + Fölkent; Izajás próféta = Jahve az üdvösség + előre állított;
– evangéliumának kezdete = a jóhír kezdete; elküldöm küldöttemet = megbízatásra állítani (aposztello) hírnököt (angelos/malak)
A Mk 1,2-ben található idézetek valójában nem egyedül Izajástól származnak, hanem Mal 3,1 + Kiv 23,20 és Iz 40,3 összekapcsolásai. Malakiás (3,23) nyomán az a kép alakult ki a judaizmusban, hogy a küldött Illés (Elija = Él az Isten) lesz. Míg Malakiás próféta (3,1) Isten mindent megtisztító ítéletét vetíti előre és megrajzolja Isten különleges megjelenését (küldött), addig Jézus Keresztelő Szent Jánosra vonatkoztatja a malakiási próféciát (Mt 11,10.14).
Az izajási próféciát a keresztény közösség értelmezte Keresztelő Jánosra, aki Jézus előfutáraként tűnt fel a pusztában. A két prófétai idézetet összekapcsolja a Mózes által adott szövetségi törvényhez tartozó áldások bezetője. Az áldás, ahogyan az a Jákobnak tett ígéretben is olvasható (Ter 28,15) arról szól, hogy az Úr népével marad, így az áldás a Jahve név bennfoglalt kinyilatkoztatásának tekinthető. A Kiv 23,20-21-ben Isten jelenlétét küldötte képviseli, aki a Név (én vagyok, aki mindenkor veled van) hordozója is egyben. Az bizonyos, hogy a küldött Isten jelenlétének megszemélyesítője (Kiv 32,34; 33,2-3.12-16) a bűnös nép körében, annak mindenkori pusztai vándorlásának idején. Sokkal többet mond számunkra annak ténye, hogy Jézus Krisztus evangéliumának kezdete Deutero-Izajás vigasztalásainak könyvének bevezetőjévéből idéz, amely elbeszéli a próféta küldetését. Isten felszólítja mennyei udvartartását, hogy vigasztalja meg népét, amelynek jelképe Jeruzsálem, beszéljen a szívére, hogy változtasson gyászos gondolkodásán. A gyászos gondolkodás annak kifejezésére szolgál, hogy milyen az ember élete Isten nélkül: olyan, mintha fogságban lenne. Ennél fogva Márk evangéliumának azon kijelentése, miszerint Keresztelő Jánoshoz kivonult Júda egész környéke és Jeruzsálem (vö. Mt 3,1-6; Lk 3,1-6; Jn 1,19-23), nem annyira földrajzi utalás, hanem sokkal inkább a prófécia beteljesedésének képe. Isten Keresztelő Jánosban elküldte a vigasztalót, aki Mózeshez hasonlóan kivezeti népét a fogságból. Ő a hang, amely a pusztában kiált.
A „pusztában” kifejezés helyszínként a Jézus és Izajás nevében rejlő jelentés kidomborítója: Jahve az üdv + a szabadulás és az Istennel való találkozás helyszíne, a puszta annak ellenére, hogy ez utóbbi víz nélküli és démonok által lakott terület. Az út előkészítése, a megtérés, az új életforma (MTörv 32,4). Az Úr útja: Jézus (Jn 14,6; Zsid 10,20) és egyházának életmódja (ApCsel 9,2). János a pusztában tűnik fel, ahol egyszeri bűnbánati alámerítéssel hívja megtérésre az embereket (ApCsel 13,24; 19,4). Illéshez hasonlóan neki is sok kapcsolata van a pusztával és ruházata is a nagy próféta öltözetét követi (vö. 2Kir 1,8; Zak 13,4). Ahogy Malakiásnál is csodálatosan jelenik meg az Úr, úgy Izajás is leírja Isten dicsőségének megjelenését a templomban (vö. Ez 43,1-2). Az evangélium elején megszólaló prófétai szavak ezáltal az új teremtés szavai lesznek (Ter 1,3), hiszen a próféták szavában maga Isten szólal meg.
Ismét a szavak játékával találkozunk:
– János = Jahve irgalmas; puszta = az elhangyatottság földje
– hírdet = hatalommal rendelkező közlés (kérüsszo); megtérés = a gondolkodás megfordítása (metanoia)
János működése egy folyamat pontos leírása: megtérés, bűnbánat (egyszeri rituális alámerülés), új életmód.
A saru leoldásának említése valamelyest összekapcsolja Keresztelő János személyét Mózesével, aki a pusztában találkozott Istennel (Kiv 3,5). Mózes úttalan utakon vezette népét a szabadságra a pusztán keresztül, Keresztelő János felszólítása az út építésére vonatkozik = megtérés (Lk 1,76). Mégis János és Jézus között nagyobb a különbség, mint a szolga és ura között. Így a bűnbánat és a megtérés fürdője és Jézus keresztsége között is óriási a különbség (vö. Mt 3,1-6.11-12). Jézus Isten szentségének Lelkével keresztel (Iz 63,10.11) = alámerít Isten szentségébe.

2. Hitünk szempontjából
– János az utolsó azon próféták sorában, akik előkészítették az Emberfia, Jézus Krisztus eljövetelét, akiben az egész addigi üdvtörténet minden eleme összpontosul és kicsúcsosodik; egyben Keresztelő János személye és „kérügmája” az Evangélium közvetlen bevezetése erős eszkatologikus hangsúllyal; Keresztelő János Illés próféta lángoló Lelkének hordozója, ő személyesíti meg azt a prófétai küldetést, amely Illés sajátja volt.
– Jézusban nyerik el beteljesedésüket a próféciák, amelyek az egész ember vigaszát és szabadulását hordozzák: ő az Emmanuel, a köztünk és velünk élő Isten, az Isten, aki beletestesül “világunkba”; ő a köztünk élő Isten, aki megszenvedi népe szabadításának ügyét (Iz 11,12; 42,1-9 stb); ő megmentendő népek üdvössége (Iz 30,19.30)
– Keresztelő Szent János működése nem tekinthető pusztán az üdvtörténet bevezetésének, kérügmája minden nap bevezet bennünket az Evangélium befogadásának folyamatába, tekintve, hogy szava figyelmeztető szó. Igehirdetése nem tekinthető egyszerű időbeli történésnek, mivel forrása időfölötti, de minden időben ható (vö. Zsolt 90,4; 2Pt 3,8). János tanítása az üdvösségről és Isten irgalmas türelméről szól (Kiv 34,6), ahogy Szent Péter második levele is. Lehetséges, hogy Isten működését és jelenlétét ma távolinak érezzük (Mt 21,33; 24,42-51; 25,15b), de az Úr biztosan eljön, hogy ítéletet tartson és barátjául fogadja azokat, akik hűségesek voltak a szent életben és buzgóságban (2Pt 3,13)
– a mindennapi bűnbánat és annak rituális jelei (szenteltvíz használata); a szentmise bűnbánati imája során, midőn mellünket verjük,mind segítenek bennünket az Isten előtti alázatra
– Jézus lélek-keresztségének szentségi jellege van, hiszen megtisztít, megszentel és megigazulttá tesz (1Kor 6,11)

3. Erkölcsi cselekvésünk szempontjából
– bűnbánat és megtérés: ez a két cselekedet készíti elő az ember lelkét az Úr érkezésére
– az Úrjövet időszaka bevezet Krisztus evangéliumának megtestesülésére életemben
– az Úr nem egyedül érkezik, hanem érkezése közösségi jelleget visel, hiszen ő vezeti népét a pusztában. Ennyiben saját üdvösségkeresésünk, útegyengetésünk egyben felelős cselekedet, hogy készek legyünk befogadni Isten népének szeretetét
– a keresztségben kapott prófétai szerep betöltése

4. Célunk: prófétai elhivatottsággal készülni az Úr érkezésére
– adventi készület Krisztus születésének ünneplésére és megszületésére szívünkben
– az élet adventi készülete az Úr érkezésére legkisebb testvéreinkben
– virrasztó és bűnbánó készentlét személyes életünk végére, midőn az Úr megítéli cselekedeteinket
– úgy várjuk Jézus Krisztus második eljövetelét, mint egy barát érkezését, akivel együtt járjuk az élet útját

Ima: Rázd fel, Urunk, szívünket, hogy előkészítsük Egyszülötted útját és így az ő eljövetele által megtisztult lélekkel szolgálhassunk néked (Gelasianum).

J. S. Bach: Bereitet die Wege, bereitet die Bahn! BWV 132
J. S. Bach: Herz und Mut und Tat und Leben BWV 147a