1. Miután Márk evangélista bemutatta Keresztelő János működését és Jézust, mint az Isten szeretett Fiát (Mk 1,1-11), az evangélium elbeszélése a prológusról áttér Jézus prófétai működésének bemutatására, amelynek első felvonása a tanúk és tanúságtevők meghívása, akikből később kiválasztja az apostolokat (Mk 3,13-19). Az evangélista beszámolója szerint Jézus nyilvános működése Keresztelő János elfogatása után veszi kezdetét (vö. Mt 4,12-16). Már itt felbukkan egy olyan fogalom, amely az újszövetségi írásokban ráutaló módon de legtöbbször Jézus áldozati önátadására vonatkozik (paradídómi = átad, elárul, kiszolgáltat). Keresztelő János elfogatása és későbbi vértanúsága (Mk 6,14-29) már előre jelzi Jézus drámáját (Mk 14,1-15,47). A Lélek hatására választott (Lk 4,14) helyszín Galilea, pontosabban Kafarnaum és közvetlen környéke lehet (Mt 4,13-15), ahol legtöbbször szívesen fogadják őt, kivéve Názáretben (Mk 6,1-6). Jézus evangéliumot hirdet: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15) Az evangélium már többet jelent számunkra, mint a márki mű elején. A fogalom tartalmi síkja folyamatosan kitágul. Noha Sámuel első könyvében a jó hír (héb. básár) háborús hírhez kötődik (1Sám 4,17; 31,9), vagy éppen a hír gyászt eredményezett (2Sám 1,20; 4,10; 18,19-31), a zsoltárok már az Úr igazságának és üdvösségének hirdetéséről beszélnek (Zsolt 40,10; 96,2). Izajás prófétánál már mélyebb a jelentése, hiszen eszkatologikus színezetet kap (Iz 40,9; 41,27; 52,7; 60,6; 61,1-2), ugyanígy Náhumnál is (2,1-2). Márk első helyre a hitet ébresztő megtérést és Isten országának közelségét helyezi.
Keresztelő János elfogásával véget ér egy korszak, Jézus fellépésével pedig új korszak veszi kezdetét (Gal 4,4; Ef 1,9-10), mégpedig végérvényesen. A zsidóság judaista apokaliptikus írásainak fényében – Hénok első könyve és Mózes mennybevétele – a történelmi korszakok eddigi sora véget ért, elérkezett Isten megjelenésének és uralmának kora: „míg el nem jött az Ősöreg, és igazságot nem szolgáltatott a Fölséges szentjeinek, s míg el nem érkezett az idő, és a szentek el nem foglalták a királyságot” (Dán 7,22). Jézus úgy lép fel, mint a szombatév beteljesítője (Lk 4,20-21), aki Izrael királyaként a béke jó hírét hozza. Ebből a szempontból a betlehemi csillag minden jelképe ezen a ponton is egymásra talál Jézus alakjában (Szaturnusz = szombat és Izrael – száj; Jupiter = a görög népek és a Király – jobb szem és érzelmek; Mars = a római népek – bal szem és a tudás, küzdelem és háború vö. Mt 24,12-14). Jézus fellépése Jákob csillagának megjelenése és áldásának beteljesedése. Jézus is arra támaszkodik, ami a kinyilatkoztatásra és a judaista apokaliptikus misztikára jellemző: a messiási kor eljövetele! Mindez Izajás próféta tanításához köthető, aki Siont jelölte meg az eljövendő béke központjának: „Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Odaözönlenek mind a nemzetek, felé tart számos nép, és így szól: „Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg minket útjaira, és így az ösvényein járhassunk. Mert a Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása.” Ő tart majd ítéletet a nemzetek között, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. Ők meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést. Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr világosságában!” (Iz 2,2-5). De nem csak Izajásnál, hanem a zsoltárok között is találunk utalásokat erre a gondolkodásra (Zsolt 46; 48; 76 stb.). Ennyiben Jézus személye egyben az új korzsak, amelyben Isten kiengesztelődik a világgal. Jézus maga a nyolcadik nap, ő maga a messiási kor (Jel 1,8; 21,6; 22,13; vö. Kiv 3,14; Ám 3,13), ő a jom kipur. Jézus tanítását végül elfogadja minden nép.
Ahogyan Keresztelő János, úgy Jézus is folytatja a megtérésre (héb. tösuva) irányuló felszólítást (Óz 6,1; Iz 6,10; Jo 2,13), amelyet majd Jézus tanítványai is folytatnak (Mk 3,14; 6,12; Lk 24,47). Jézus tanításának fényében a megtérés nem érzelmi sajnálkozás, hanem az életvitel megváltoztatása és a jócselekedetek gyakorlása: a megtérés és a jócselekedet pajzsként véd a büntetéstől (mAb 4,11). Ahogyan Jónás próféta, úgy Jézus esetében is Isten szavatolja a szó erejét és hatalmát. Jézus igehirdetésének központi felszólítása: higgyétek (gör. pisztisz), hogy közel az Isten országa (Zsolt 103,19; Iz 52,7) és tartsatok bűnbánatot, hogy hinni tudjatok Isten irgalmában! Ilyen értelemben a megtérés = bűnbánat = hit = követés egymásra utaló cselekedetek.
Jézus evangéliuma későbbiekben nem csak a megtéréshez kapcsolódik, hanem Jézus ‘átadásához’ is: „Összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét” (Mk 8,34-35; vö. 13,10).
A Lélekkel eltelt Jézus, akit az Atya kent föl a Messiási szolgálatra elkezdi igehirdetését. Az igehirdetés folyamatában megismerkedett a környezetében élőkkel, akik közül most néhányat meghív tanítványai közé. Érdekes, hogy nem a tanítványok mennek Jézushoz, ahogy ez a korabeli zsidóságnál szokás volt, hanem Jézus a meghívó rabbi. A helyszín továbbra is Galilea, mégpedig annak tópartja (Galileai-tó vö. Szám 34,11; Józs 12,3). A tó hárfához való hasonlósága miatt kaphatta nevét (kinnor = hárfa). Víztükre több, mint 200 méterrel a tengerfelszin alatt fekszik. Ott látta, hogy a két testvér a sekélyesben halászik – ez a kép a későbbiekben megfordul (vö. Mt 4,19.22; Mk 4,1-2; Lk 5,1-11). Jézus szavára a meghívottak azonnal követik: Simon és András a hálóikat, Jakab (héb. Iakob = sarkozó, átvitt értelemben: csaló) és János – akik éppen rendbetették hálóikat – az apjukat, Zebedeust (héb. Zabedi = hozományom, ajándékom, vagy Zabediel = Isten az én ajándékom) és a napszámosokat hagyják a parton. Ami az egyik leginkább érdekes jelenség, az éppen az, hogy Jézus első szava sürgető és parancsoló módban hangzik el: „Gyertek, kövessetek és emberek halászává teszlek benneteket!” (Mk 1,17). Jézus szava teremtő erővel bír (vö. Ter 1,2b-3). Amennyiben Jézus igehirdetése és egész nyilvános működése a Mk 8,34-35 fényében válik érthetővé, úgy az is, hogy a meghívottak mindent elhagytak, a következő szakaszokban nyer mélyebb értelmet: „Ekkor Péter megszólalt: Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.  Jézus így válaszolt: Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet” (Mk 10,28-31; vö. Mt 8,18!). Az ősegyház számára Jer 16,16 és Ez 47,10 ezen szakasz beteljesedését jelentette. Az emberhalász kifejezés bizonyos szempontból Jeremiástól származik – igaz a szövegösszefüggés eredendően a gonosz zsidókról szól – de Habakuknál és Ámosznál is találunk hasonló metafórát: „Úgy bánsz az emberrel, mint a tengeri halakkal, mint a gazdátlan csúszómászókkal. Mind kiemeli horoggal, varsájába fogja, hálójába gyűjti, aztán örül és ujjong” (Hab 1,14-15) – a próféta panaszában a káldeusok kegyetlenségére utal. „Saját szentségére esküdött meg az Úr, az Isten: Bizony, olyan napok jönnek rátok, amikor horoggal vonszolnak benneteket, a maradékot meg szigonnyal” (Ám 4,2) – a szegények sanyargatásáról írva ecseteli a szamariai asszonyok elkényesztetett életvitelét, aminek következtében elnyomták a szegényeket a kényelem és fényűzés fenntartása érdekében. Jézus érdekes módon logikai csavarral fordítja meg a metafórát, mégpedig Ezekiel próféta nyomán: a hal élettere a víz, ha kifogják a halat, az elpusztul = az ember eredendő élettere nem a földi élet igazságtalanságai, hanem az Isten Országa, amelybe mintegy hálóval mentik át az embereket a tanítványok: „Amerre elér a folyó, minden élőlény, amely mozog, élni fog. Halak lesznek nagy bőségben, mert ahová ez a víz behatol, egészségessé lesz, és élni fog minden, ahová a folyó elér. Partján halászok állnak. En-Gadditól En-Eglajimig hálókat vetnek ki. Olyan tömérdek és sokfajta hala lesz, mint a Nagy Tengernek” (Ez 47,9-10) – a templomi forrásról szóló látomásban a Keleti kapun keresztül csordogáló víz széles folyóvá növi ki magát. A látomás Isten életadó erejének megnyilvánulását jelképezi. Az élettelen Holt-tenger vizét is halaktól hemzsegő tengerré, a partot pedig dús erdőséggé változtatja. Sokkal inkább szól ez a történeti utalás Mózesről: Jézus, aki nagyobb Mózesnél, Mózeshez hasonló prófétákká teszi tanítványit (Jo 3,1-2), akik mintegy a vízből fogják kimenteni Isten népét (ez egyben utalás a keresztség szentségére is).

2. Hitünk szempontjából:
– Jézus Isten kinyilatkoztatásának teljessége, benne feltárul Isten önközklése
– Ahogyan az Úr kiválsztotta Ábrámot (Ter 12,1) és nagy nép atyjává tette őt (Ter 17,5), új nevet adván neki – Ábrahám –, hogy benne nyerjen áldást a föld minden népe, úgy Jézus is kiválasztotta tanítványait, hogy Benne és vele Isten népének pátriárkái és prófétái legyenek
– Jézus mindnyájunkat meghív prófétai hivatásunk betöltésére

3. Erkölcsi szempontból:
– a megtérés elsősorban az Evangélium életalakító és boldogságot adó elfogadását jelenti
– másodsorban jelenti az Istentől eltávolodott életmód megváltoztatását és a szív megtérését
– harmadsorban jelenti az alázatos bizalmat Isten iránt
– bizalomteljesen követjük Jézust a megtérés, bűnbánat és az Evangélium hirdetésének útján

4. Célunk: Szeretetteljesen és félelem nélkül követni Jézust, a mestert, tanítót, Isten Fiát!

Ima: Évközi 3. vasárnap énekei

G. F. Haendel: 38. How beautiful are the feet Aria
G. F. Haendel: 39. Their sound is gone

Lectio divina Pécs