1. A mai felolvasásra szánt szakasz egyrészt folytatja Jézus ‘sietős’ szombati napjának elbeszélését (Mk 1,21-31), amelynek során meggyógyítja Simon anyósát (Mk 1,29-31), majd már a napnyugtát követően meggyógyítja a betegeket, másrészt beszámol Jézus hajnali imádságáról és arról, hogyan keresték őt újdonsült tanítványai és milyen döntést hozott Jézus (Mk 1,32-39).
a) Az első történet valójában egy gyógyítással egybekötött vendéglátás elbeszélése (vö. ApCsel 28,8). Érdekes megfigyelnünk, hogy végig a narrátor beszél, a szereplők nem jutnak szóhoz, viszont a nyelvezet szinte bevon minket a történetbe. Márk azt szeretné elérni, hogy mindnyájan résztvevő szemtanúi legyünk a történéseknek: kövessük mi is Jézust Simon házába. Jézus továbbra is Galileában, azon belül Kafarnaumban tartózkodik. A zsinagógai imádságot, tanítást és ördögűzést követően Jézus azonnal Simon és András házába megy Jakabbal és Jánossal. A mindjárt vagy azonnal szó, amelyekkel szakaszunk kezdetét veszi csak az első fejezetben tizenegyszer szerepel. Jézus megkeresztelkesésének történetében, a pusztai böjt és az első tanítványok meghívásának elbeszéléseiben is fontos jelentése van: Isten országa elutasíthatatlanul közel van és cselekvésre ösztönöz; nincs idő a késlekedésre! Azt nem tudjuk, hogy Jézusnak volt-e saját háza a városban, sokkal inkább látszik valószínűnek, hogy Simon és András otthona volt missziós útjainak kiindulópontja és ide tért vissza megpihenni. Tehát ez lesz a ház, ahol Jézus tanítványai családi körében tanít (vö. Mk 7,17; 9,28.33; 10,10). Érdekes az a meglátás is, hogy a rabbit befogadják a tanítványai saját házukba és nem fordítva (vö. Mt 8,18-22; Lk 9,57-62). Az első tanítványok, akik követték Jézust és megnézték, hogy hol lakik, már nem nála vesznek szállást, hanem őt fogadják be hajlékukba. A befogadás és együtt lakozás egyik csúcspontja későbbiekben a Tábor-hegyi jelenésben (Mk 9,2-8) tárul fel számunkra, másrészt Jézus tanításában a kicsinyek befogadásáról (Mk 9,33-37; vö. 1Kor 9,22-23).

A zsinagóga, mint a közösségi ima, a tanítás és gyógyítás színhelye, ugyanakkor sokszor a konfliktusok és csalódások színhelye (vö. Mk 3,1-6; 6,1-6 később a tanítványok esetében is Mk 12,38-40; 13,9) átadja helyét a családi háznak, amely találóan az Istennel való találkozás családi és meghitt színhelye. Utalás lehet ez arra is, hogy az első keresztények – elhagyni kényszerülvén a zsinagógai közösséget – családi házaknál gyűltek össze a kenyértörés szertartására. Simon és András Betszaidából származtak (Jn 1,44), így nagyon valószínű, hogy Simon – felesége halálát követően? – maga mellé vette testvérét, Andrást is és gondoskodott anyósa sorsáról, illetve az anyós gondoskodott inkább Péterről és Andrásról. Szent Pál a korintusiakhoz írt első levelében valószínűleg Simon Péter anyósára utal: „Nincs jogunk ahhoz, hogy asszony nővért magunkkal vigyünk, mint a többi apostol és az Úr testvérei vagy Kéfás is teszi?” (1Kor 9,5). A ház vagy eleve Simoné volt, aki megélhetése és tevékenysége miatt költözött Kafarnaumba, vagy feleségének otthona volt. A ház fölé később templomot illetve egy oktogonális bazilikát építettek a keresztények.

Házukba érve a csoport azzal szembesül, hogy Simon anyósa lázas betegen fekszik. A lázt önálló betegségnek tekintették Jézus korában. Azzal, hogy Jézus ördögöt űzött szombaton a zsinagógában, már felrúgta a konvenciókat, kilépett a szokásjog és törvény kereteiből. A zsinagógai megnyilvánulását követően további meghökkentő dolgokat tesz: családi háznál folytatja gyógyító tevékenységét, ugyancsak szombaton, mégpedig úgy, hogy megfogja egy nő kezét. Ez később is előfordul, mégpedig Jairus leányának esetében (vö. Mk 5,41). Sokkal meghökkentőbb lesz a későbbiekben az, amikor Jézus egy leprást érint meg gyógyítás céljából. A tanítványok azonnal szóltak érdekében Jézusnak, aki odalépett az asszonyhoz, kézenfogva fölsegítette, pontosabban felkeltette őt. A gyógyítás-elbeszélések során (vö. Mk 2,9.11; 3,3; 9,27; 10,49) alkalmazott kifejezés egyben utal Jézus feltámadására is (vö.

Róm 4,24; 1kor 15,4). A láz, amely ágynak döntötte az asszonyt elhagyta őt. Ezt követően az anyós szolgált nekik, szombaton! Akit Jézus meggyógyít, az már egészen hozzá tartozik, hiszen érintésével Jézus mintegy kifejezi közösségét azzal, akit meggyógyított, akit megváltott. Aki Jézushoz tartozik, az követi őt, szolgál neki, mégpedig úgy, hogy hasznossá teszi magát.

Az elbeszélések sorrendjét követve megállapíthatunk egyfajta mozgást: Jézus a Jordán mellől a pusztába megy, ahol böjtölve felkészül missziós munkájára, innen a tenger menti úton Kafarnaumba érkezik, meghívja első tanítványait, velük megy szombaton a zsinagógába, ahol tanít és ördögöt űz, majd kilép a világba – az eddigi rendet valami egészen új veszi át – belép az emberek életébe, sőt útnak indul de elindítja tanítványait is, hogy ők is önállóan térjenek be városokba, házakba (vö. Mk 6,7-13). Isten és az ő Országa újból a családi ház része akar lenni!
b) Szombat elteltével, napnyugta után az emberek felkerekedtek és Simon házához indultak a betegekkel és megszállottakkal. Márk megjegyzi, hogy az egész város ott volt, máskor pedig a tömeg akkora lesz, hogy nem férnek el az ajtó előtti téren (Mk 2,2). Simon házának ajtaja kitárul a tömeg előtt és Jézus előlép a családi ház meghitt szombati légköréből. Jézus a zsinagógai ördögűzést követően nem engedi a gonosz szellemeknek, hogy feltárják kilétét, ezáltal fokozatosan feltárharja személyének misztériumát tanítványai és a világ előtt. A tanítványok életében is találkozunk hasonló eseménnyel, midőn Pál és Szilás Filippiben az imádkozóhely felé tarva találkoztak a jós szellemmel megszállt leánnyal, akiből Pál néhány nap múlva kíűzte a szellemet, mert már bosszantotta, hogy felfedi kilétüket és ezzel az önnön dicsőségük és a hiúság kísértésébe ejtve őket (ApCsel 16,16-18).
c) Korán, még az éjszakai sötétség idején (nagyon sötétben) Jézus kiment a házból és egy olyan helyre távozott, ahol nem zavarják, így egyedül lehetett (ezt követően már csak kétszer lesz ilyen lehetősége az evangélium elbeszélési szerkezete alapján: vö. Mk 6,46 és 14,32-42). Ez bárhol lehetett a városon kívül (Kafarnaum közelében nem volt pusztaság, tehát egy lakatlan helyre kell gondolnunk). A tömeggel való találkozás után Jézus elvonul, hogy az Atyával folytasson bensőséges párbeszédet. Az egész jelenet nyelvezete már előrevetíti húsvét misztériumát (vö. Mk 11,20; 13,35; 16,2.9): Jézus felkelt egy láztól ágynak esett asszonyt, korán reggel felkel, elvonul egy lakatlan helyre. Az evangélium végén pedig az asszonyok mennek ki Jézus sírjához a hét első napján kora hajnalban (Mk 16,2), de nem találják a sírban mert felkelt halottaiból.
Simon és társai, akiket Márk még nem nevez tanítványoknak sietve utána mentek és talán zavarukban, mert tudni és látni akarták, hogy hova megy Jézus és miért, azt mondják neki: „Mindenki téged keres”.

Úgy néz ki, hogy az első benyomások után Simon és társai magukhoz akarják kötni Jézust, ami ösztönszerűen természetes (vö. Mk 3,32), de jellemzi magatartásukat némi félszegség is, minthogy nem tudják teljesen felvállalni és megmagyarázni kapkodó sietségük okát, ezért Simon egy általános magarázatot ad arra vonatkozóan, miért követték Jézust és zavarták meg magányában. De Jézus nem a kérdésre válaszolva feltárja előttük küldetését: az evangélium hirdetése (Mk 1,14-15). Jézus teljesíti a mennyi Atya akaratát, azonosul vele, ezért határozza el, hogy vállalja küldetését. Cselekvése ellentmond az ilyenkor természetes elvárásoknak – meglepi Simont és társait, ezáltal először állítva őket talány elé: ez személyének misztériuma és egyben a kihívás is. Az összefoglaló beszámoló szerint Jézus bejárta egész Galileát, tanított és ördögöket űzött. A harmadik elbeszélésrész szemszögéből Jézus napja a következő szerkezetet tárja fel előttünk: Jézus bement a kafarnaumi zsinagógába, hogy imádkozzon és tanítson – közben ördögöt űzött –, kilépett a zsinagógából és betért Simon, valamint András házába – gyógyít és baráti együttlétben szenteli meg a szombatot; kilépett a házból és elvonul egy lakatlan helyre imádkozni; elhagyta Kafarnaumot, hogy Galilea szerte (vö. Iz 9,1; Mt 4,15) hirdesse az Örömhírt.

2. Hitünk szempontjából:
– Jézus gyógyító tevékenysége a messiási kor jele
– Jézus küldetése, szolgálata és személyének titka összefonódik. Később Szent Pál is így vall önmagával kapcsolatban: „Hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot. Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. Mi tehát a jutalmam? Az, hogy mint az evangélium hirdetője, ingyen nyújtsam az evangéliumot, s ne éljek az evangéliumban gyökerező jogommal. Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többet megnyerjek” (1Kor 9,16-19).

3. Erkölcsi cselekvésünk szempontjából:
– Jézus napja megtanít minket a helyes időbeosztásra:
a) Isten igéjének olvasása, hallgatása, tanulmányozása; a közösségi ima – ennek jelképe a zsinagóga – és a liturgikus szolgálat
b) Embertársaink szolgálata: imádságos közbenjárás; gyógyítás – a személyes jelenlét és közelség; vendéglátás és befogadás
c) a család és a baráti kapcsolatok ápolása
d) bensőséges és személyes ima mint elvonulás; a személyes lelki élet és önismeret (lelkiismeret) ideje
– a Jézusi életforma a helyes empátiában jut kifejezésre: „A gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne” (1Kor 9,22-23)
– Jézus megtanít a helyes istenkapcsolatra és tanúságtételre: közösségi ima és istentisztelet, családi ima és istentisztelet, belső ima. Mindháromra szükség van a helyes istenismeret és kapcsolat kialakulásához. Mindegyiknek megvan a belső ima-dinamikája, így a liturgiának: felolvasás (szentírás), elmélkedés (prédikáció, az elme válasza), ima (az elme és a szív válasza), szemlélődés (a szív elragadtatása). A közösségben megélt és felvállalt istentkeresés, istenkapcsolat és istenismeret mindig bátor tanúságtétel, ugynakkor megerősödés és megerősítés. A családi imában Isten barátként van jelen az étkezésnél, az esti lelkiismeretvizsgálatnál, esti imánál. A ház jelképezi a család bensőséges kapcsolatát Istennel. Itt nem a pap vezeti a szertartást, hanem az édesapa és édesanya, akik a keresztények általános papságát gyakorolják, amelynek kegyelmét és szolgálatát a keresztségben kapták és gyermekeik keresztsége kapcsán vállaltak. Végül a szív és elme bensőséges imája – de bizsonyos értelemben a test imája is – az Istennel való személyes és baráti beszélgetésben az érte való viszontrajongásban (elragadtatás, extasis) mutatkozik meg, ami tulajdonképpen válasz Isten szeretetére irántunk.

4. Célunk: Észrevenni a bajt és segítséget nyujtani. Az Istennel való személyes és meghitt beszélgetéseinkben rátalálni önmagunkra és küldetésünkre.

Ima: az Évközi 5. vasárnap propriuma

Lectio divina Pécs