1. Jn 20,19-31: szakaszunkat a Jézus feltámadásáról szóló tanúságtétel a-b) és az evangélium célját tisztázó Befejezés alkotja c). A szakasz három egységre tagolható: az Úr megjelenik tanítványai számára (20,19-23), az Úr megjelenik a tanítványoknak és párbeszédet folytat Tamás apostollal (20,24-29), az evangélium célja (20,30-31).
a) Szent János, ahogy a többi evangélista is, beszámol a Feltámadott Krisztussal való találkozásokról, pl. Lk 24,36-43. János viszont bővebben, szemtanúként számol be a történtekről és bevallja azt is, hogy a tanítványok a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Jézus feltámadásának napján, amikor beesteledett, Jézus nem csak megjelenik és köszönti őket – a zárt ajtók ellenére –, hanem megmutatja nekik a sebeket, ezzel azonosítva magát az apostolok számára: én vagyok a Feltámadott, akit keresztre feszítettek.
Érdekességként megjegyezzük, hogy János felhívja figyelmünket a helyiségben történő cselekmények sorrendjére:
– Jézus bejön, a félelem zárt ajtaja sem akadály számára
– megáll középen, vagyis Jézus a középpont
– köszönt – béke veletek (שׁלום אליהם) – és megmutatja sebeit. A köszöntés háromszor is elhangzik a Jn 20,19-29 szakaszban!
A tanítványok félelme békévé és örömmé változik, ahogyan azt Jézus előre mondta az utolsó vacsorán: „Még egy kis idő, és a világ többé már nem lát engem. De ti láttok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti pedig énbennem, és én tibennetek” (Jn 14,19-20) és „Még egy kis idő, és már nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem.« Ekkor a tanítványok közül néhányan így szóltak egymáshoz: »Mi az, amit mond nekünk: ‘Egy kis idő, és nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem’, és: ‘Az Atyához megyek’?« Aztán megjegyezték: »Mi az, amit mond: ‘egy kis idő’? Nem értjük, mit beszél!« Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, azért így szólt: »Arról tanakodtok egymás között, hogy azt mondtam: ‘Egy kis idő, és nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem’? Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul” (Jn 16,16-20). Jézus köszöntése és ajándéka a béke (Lk 24,47-48; Mt 28,19-20a). A béke, amelyet Jézus tanítványainak ajándékoz, valójában küldetésük alapja (Jn 20,21-23): Jézus Atyjával lévő egyedülálló kapcsolatának kiterjesztése a tanítványokra és egyben a tanítványok bevonása az Atya és a Jézus közötti kapcsolatba. Ezt követően az evangéliumi szóhasználathoz képest újdonsággal találkozunk: vegyétek a Szentlelket! A Lélek, akit Jézus ajándékoz, pontosabba lehel (Ter 2,7; 1Kir 17,21; Ez 37,9) az, „akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja és nem ismeri őt. De ti megismeritek őt, mert nálatok marad és bennetek lesz” (Jn 14,17). A béke isteni ajándéka a kiengesztelődés és a bűnbocsánat alapja. Az, amiről a szinoptikus evangélisták úgy beszélnek, mint az oldás és kötés hatalma (Mt 16,19; 18,18), Jánosnál a béke ajándékaként jelenik meg. A bűnbocsánat hirdetése és a tulajdonképpen megbocsátás cselekménye éppen az Atyával és a Fiúval való kapcsolat – a Béke Szentlelke – révén válik valósággá, ugyanis az Atya, aki közösségben van a Fiúval és annak tanítványaival, ajándékozza a kiengesztelődést, ezáltal a bűnbánót saját életébe vonva.

b) Lukács evangélistától eltérően (Lk 24,41-43) János evangélista egy érdekes történetet közöl velünk. Már a szakasz elején felmerül bennünk annak sejtése, hogy a jelenet, amelynek részesei vagyunk, valamiképpen már szerepelt az evangéliumban. Valóban, Tamás hitetlenkedése és meghívása párhuzamba állítható Natanael kétségeivel és meghívásával (Jn 1,45-51), de akár Mózes meghívásával is (Kiv 3,4.11.12):

Fülöp találkozik Natanaellel – a többi tanítvány találkozik Tamással és elbeszélik Jézus feltámadásának örömhírét
Natanael kételkedik – Tamás hitetlenkedik
Fülöp hívja
Jézus találkozik Natanaellel és megszólítja – Jézus megjelenik a zárt ajtó ellenére és megszólítja Tamást
Natanael hitvallás tesz – Tamás hitvallást tesz
Jézus ígérete – Jézus ígérete

Tamás egyébként Jézus hűséges tanítványa. Neve, az arámi Toma fordítása a görög Dídümosz. A realista pesszimizmus és a kételkedés mindig is jellemezte őt, noha a Jézushooz való ragaszkodás is (Jn 11,16; 14,5), valamint a bátorság, de a makacsság is. Most mégis mintha teljes badarságnak tartaná a többi tanítvány híradását, a nyelvezete erről árulkodik. Tény, hogy a Jézussal történtek mélyen érintették Tamást (melankólia), ezért ragaszkodik a biztosan kevesebb sebet és kudarcot okozó kételyhez. A tanítványok, akiknek fontos Tamás személye, azonnal megosztották vele a hírt, de átélték első kudarcukat is: egy közülük most elzárkózik. Tamás nehezen hiszi el társai tanúságtételét, noha ők már kiléptek a zárt ajtók mögül. Ezért is támaszt feltételt: látni és tapintani akarja Jézust és sebeit, főleg az oldalsebet. A „ha” szócska mégis elárulja, hogy látni és tapintani akarja Jézust, noha most lelkiállapotának megfelelően ez nehezére esik. Tamás áttetsző és becsületes. Eltelik egy hét, az új hét első napján Jézus ismét megjelenik. Az ajtó ismét zárva van, de már nem a zsidóság vezetőitől való félelemből, hanem sokkal inkább Tamás elzárkózását jelképezve. Jézus felszólítja Tamást „lásd” és „helyezd”!

Ennyiben Tamás hitvallásával – Én Uram, én Istenem! – betetőzést nyernek a hitvallások:
1,49: »Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!«
4,42: »Uram, gyere el, …«
6,68-69: »Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi a tieid. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje.«
9,35b-38: »Hiszel-e az Emberfiában?« Az így felelt: »Ki az, Uram, hogy higgyek benne?« Jézus azt mondta neki: »Hiszen láttad őt: ő az, aki veled beszél.« Erre az így szólt: »Hiszek Uram!« És leborult előtte.
11,27: »Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön.«
16,29-30: »Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példabeszédet mondasz. Most tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki kérdezzen téged. Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.«
Amennyiben Tamás hitvallását héberül fogalmazzuk meg, úgy kiderül számunkra, hogy valójában Jézusban Tamás felismeri az Isten hűséges jelenlétét (יהוה / אדני אלוהים). Jézusban immár nem csak a népéért és népével vándorló Istent, nem csupán a köztünk élő Istent ismeri fel, hanem Jézus Krisztus az Isten, aki az ember életében hoz fordulatot: az ember ettől kezdve az Istennel vándorló, Istennel és Istenben élő termetmény, sőt, Isten gyermeke.

Jézus záró boldogságmondása azokra vonatkozik, akik a Lélekben kapták meg hitüket.

c) Befejező záradék: Jézus Krisztus és feltámadása a Jel, tanúságtétel az Atya élő és békét adó szeretetéről.

2. Hitünk szempontjából:
– Jézus elől nem zárhatjuk be lelkünket, egyszercsak, váratlanul belép. Az ajtó lehet a test, az ész menekülő racionalizálása, a vagyon, a gyűlölet
– Elfoglalja életünk központját
– Békét ad

3. Erkölcsi szempontból:
– Keresztény küldetésünk Jézus küldetéséből és az Atya békét adó szeretetéből forrásozik.
– a bűn megbocsátása a keresztény küldetés lényegi mozzanata:
a) mind az egyén, mind a közösség meg kell, hogy nyíljon Jézus előtt.
b) Jézus kell, hogy álljon egyéni és közösségi életünk központjában
c) elfogadni Jézus békéjét és Szentlelkét, ameinek alapján részesei leszünk Jézus küldetésének
– sokszor a kudarcok miatt nehéz hinnünk, mégis, akár Jézus hívó szavára, akár tanítványai szavára meg kell tenni az első lépést a nyitás felé
– a Béke hozza létre a közösséget, amely közösség nem csak imádkozik, hanem karitatív módon vállal sorsközösséget azokkal, akiket, noha szegények, testvéreknek nevez Krisztusban és ezáltal az Atyában (ApCsel 4,32-35). Ennyiben a Béke nem más, mint újjászületés Istenből (1Jn 5,1-6; Jn 3,1-15). Az újjászületés Istenből pedig  a hit – a keresztség és a keresztség szentsége szerinti élet – Jézus Krisztusban, aki maga a Béke.

4. Célunk: Meghallani Jézus hívó szavát, beengedni őt életünk (szívünk) közepébe és elfogadni az ő békéjét! Megvalósítjuk az egyházi közösség legfőbb célkitűzését: a bűnök bocsánatát!

Ima: Én Uram! Én Istenem! Húsvét 2. vasárnapjának propriuma

J. S. Bach: Halt im Gedächtnis Jesum Christ BWV 67 (részlet)
J. S. Bach: Halt im Gedächtnis Jesum Christ BWV 67
J. S. Bach: Am Abend aber desselbigen Sabbaths BWV 42