1. Jn 10,11-18 A jelek könyvének második nagy egységét (Jn 5,1-10,42) a Jézus szavairól és tetteiről szóló viták képezik, ezen belül az ötödik és egyben utolsó kép Jézusról, a jó pásztorról szól (Jn 10,1-42). A jó pásztor képe hat színre oszlik, ebből a második szín második képe kerül felolvasásra.
Jézus eszményi pásztornak nevezi magát (gör. ὁ ποιμὴν ὁ καλός). Egyedülálló voltát Jézus azzal is kiemeli, hogy kontrasztként béresekről beszél, akik gyáván megfutamodnak a nehézségek és veszély idején. A lelkiismeretes pásztorok sokszor életük árán is megvédték a nyájat (1Sám 17,34; GádTest 1). Így tesz Jézus is, ő sem engedi, hogy a farkasok megtizedeljék a nyájat, hanem megvédi azt. Jézus nyilvánvalóan utal Ezekiel próféta tanítására – „Mert így szól az Úr Isten: Íme, én magam keresem fel juhaimat és viselem gondjukat. Amint a pásztor gondját viseli nyájának azon a napon, amelyen elszéledt juhai között van, úgy viselem majd én is gondját juhaimnak, és kiszabadítom őket minden helyről, amerre elszéledtek a felhő és a sötétség napján. Kihozom őket a népek közül, és összegyűjtöm őket az országokból; a saját országukba viszem, és Izrael hegyein legeltetem őket a patakok mentén és az ország minden lakott helyén. A legdúsabb legelőkön legeltetem őket, és Izrael magas hegyein lesznek az ő legelőik; ott fognak megpihenni zöldellő füvön, és kövér legelőkön legelnek majd Izrael hegyein. Én magam legeltetem juhaimat, és én pihentetem meg őket! – mondja az Úr Isten. – Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszavezetem, a sebesültet bekötözgetem, a gyengét megerősítem, a hízottat és az erőst megoltalmazom, és igazságosan legeltetem őket […] Egyetlen pásztort állítok majd föléjük, szolgámat, Dávidot, hogy legeltesse őket; ő legelteti majd őket, és ő lesz a pásztoruk […] Dávid, az én szolgám lesz a király felettük, és egyetlen pásztora lesz valamennyiüknek; törvényeim útján járnak majd, és parancsaimat megtartják és megcselekszik” (Ez 34,11-16.23; 37,24) – ezzel pedig burkoltan ugyan, de céloz arra, hogy ő, az Isten Fia, aki Izrael igaz pásztora (vö. Zsolt 23; Iz 40,11; Jer 31,10). Jézus pásztorként lépésről-lépésre megsemmisíti a nyájra leselkedő gonosz ellent, aki a rosszra hajló – gyáva – ember-pásztorok miatt került a nyáj közelébe. De Jézus gondoskodása nem csak a védelemre korlátozódik, hanem az igazság, a gyengék és kicsinyek oltalmára is kiterjed. Jézus valójában királyi pásztor, aki nem csak a külső ellenségektől óvja nyáját, hanem nyáján belül is ítéletet tart: különválasztja a juhokat a kosoktól (Mt 25,31-46). Jézus az új, Dávidhoz hasonlatos pásztor (2Sám 7).
Jézus nem csak kész életét adni juhaiért, hanem vállalja is küldetését: életét adja a juhok életéért (feltámadásáért az örök életre). Márk evangéliumában, éppen az Olajfák hegyének lábának mondja Jézus: „Jézus azt mondta nekik: Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: ‘Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok’ (Zak 13,7)” (Mk 14,27) – ezzel utalva arra, hogy kereszthalála beteljesíti a prófétai jövendöléseket. A Zsidókhoz írt levél szerzője pedig arra is választ ad, hogy miért: „A békesség Istene pedig, aki a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát a halálból kivezette az örök szövetség vérében, tegyen alkalmassá titeket minden jóra, hogy megtegyétek az ő akaratát. Azt munkálja bennünk, ami előtte kedves, Jézus Krisztus által, akié a dicsőség örökkön-örökké! Ámen” (Zsid 13,20-21) – Jézus a Mózesnél kiválóbb próféta, aki nem csak a vizen keresztül vezeti át népét, hanem a halálból az életre (Iz 63,11; Zak 9,11; Iz 55,3).
Jézus a jó pásztor, aki ismeri övéit: „A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek” (Jn 1,11-12) valamint „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” (Jn 15,12-17). A Jézus és az Atya közötti kapcsolat a Fiú és a nyáj közötti kapcsolat (barátság) alapja. Ezt a kapcsolatot Jézus a hozzá tartozókra is kiterjeszti. Isten barátai, akik felismerik Isten szeretetének misztériumát. Az Istennel járól bölcseket nevezti az ókori bölcselet és a bibliai hagyomány Isten barátainak, akik, mint Mózes szinte arcátlan merészséggel beszéltek Istennel. A szeretet őszintesége az ismeret és önismeret alapja. Igazi bölcs önismeretre az ember csak Isten szeretetteljes arcába (tükör) tekintve tehet szert, mégpedig úgy, hogy szabadon tárja fel magát, hogy szeretetének szabadsága és szabadságának szerető tettei teljességre jussanak.
Jézus nem csak korának emberére és egy adott népcsoportra gondol, hanem pásztori szolgálatát a saját nyáján még kívül lévők felé is gyakoroja; azokra, akik más népcsoporthoz tartoznak, és akik a jövőben kiválasztottak lesznek (Jn 6,70; 13,18; 17,20; 20,29). Jézus célja a béke: „Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollévők voltatok, s békét a közel lévőknek; mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához” (Ef 2,14-18).
Végül Jézus rámutat a közte és Atya közötti szeretetkapcsolat lényegére (Jn 3,35) és miértjére: a szabad és önkéntes engedelmesség a szeretetben, amely visszafordítja Ádám engedetlenségét (vö. Fil 2,8; Róm 5,19).
Jézus kereszthalála és feltámadása egy esemény: Jézus felajánlja életét – kereszthalál –, hogy a visszavegye és feltámadott örök életét megossza velünk – feltámadás.

2. Hitünk szempontjából:
– Jézus életét adja értem, a sokszor elveszett bárányáért.
– Jézus ismer engem és ezért szeret

3. Erkölcsi szempontból:
– A felebaráti szeretet révén kapcsolódunk Jézushoz, aki példát ad nekünk arra, hogy nem a saját életünk és elzárkózó kényelmünk, hanem a másikért vállalt áldozatos szeretet teljesíti ki az embert és vezeti a boldogságra.
– A hasoulás Jézushoz valójában a bölcs Isten-ismeret: „Most ugyanis tükör által, homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok. Most tehát megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet” (1Kor 13,12-13).
– Jézus példaképünk a kezdeményezésben: nem vár és elvár, hanem felsegít.
– Jézus példaképünk a személyes ismeretben: idegenül ítélkezünk egymás fölött, vagy szeretettel segítünk, mert ismerjük!
– Jézus örül a megkerült báránynak: tudunk örülni mások őszinte Istenhez fordulásának, vagy méltatlankodunk, mint az idősebb fiú (Lk 15,25-32)

4. Célunk: Bizalom Jézus, a jó pásztorunk iránt

Ima: Húsvét 4. vasárnapjának propriuma

Dávid zsoltára.
Az Úr az én pásztorom,
nem szűkölködöm,
zöldellő legelőkön adott nekem helyet,
csöndes vizekhez vezetett engem.
Felüdítette lelkemet,
és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért.
Járjak bár a halál árnyékában,
nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy,
vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem.
Asztalt terítettél számomra
azok előtt, akik szorongatnak engem.
Olajjal kented meg fejemet,
és kelyhem csordultig töltötted.
Mert jóságod és irgalmasságod kísér engem
életem minden napján,
hogy az Úr házában lakjam időtlen időkig.

J. S. Bach: Erwünschtes Freudenlicht BWV 184
J. S. Bach: Du Hirte Israel, höre BWV 104
J. S. Bach: Ich bin ein guter Hirt BWV 85
J. S. Bach: Der Herr is mein getreu Hirt BWV 112