1. Mk 11,1-10: A szenvedések hetének nyitánya a Jeruzsálembe való bevonulás. A Jeruzsálembe történő bevonulás sokkal inkább Jézus prófétai, mint királyi cselekedete és helyesebbnek tűnik éppen a prófétaság oldaláról szemlélni, valamint értelmezni az egész szakaszt. Ennek hátterében van Jézusnak az a mondása, amelyet Lukács evangélista jegyzett fel: „Nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el” (Lk 13,33; vö. Mt 23,37). Márk evangélista négy helyszínt jelöl számunkra: Betánia, az Olajfák hegyének környéke (11,1-3), Betfagé (a füge háza) és Jeruzsálem. A négy helység – ebből Betánia és Betfagé az Olajfák hegyének két oldalán terül el – mint kiindulópont, közbülső és célpont Jézus útvonalát képezik.
Nem mellékes annak a szempontja, hogy a Szentírásban hogyan szerepelnek ezek a helységek:
Betánia (alázat/nyomorúság háza, ma: `Azareyeh) az Olajfák hegyének keleti lejtőjén fekvő kicsiny település, amelyet benjaminiták laktak Nehemiás idejében. Akkor Ananea volt a neve. Jerikó felől ezen az úton érkeztek a keleti utat választó zarándokok. Az Olajfák hegyén át Betfagéba az út kb. 3 km.
Az Olajfák hegye fontos helyszíne Jézus életének. Sokszor elvonul a hegyre imádkozni. Ennek a hegyláncnak az el-Tur (809 m) méteres csúcsáról emelkedett a mennybe. Ez a magaslati pont szinte egyvonalban van a templomtérrel (744 m).
Betfagé (ma Rász el-Sijah) magaslatáról látta meg a keleti úton érkező zarándok a Szent Várost, Jeruzsálemet.
A másik szempont, amelyre felfigyelhetünk, hogy Jézus keleti irányból érkezik, ennyiben Jézus, az Atya dicsősége, aki kelet felől tér vissza (Ez 43,2).
Három kép is tartozik a három helyszínhez:
1a. Jézus utasítja a tanítványokat, hogy menjenek a közeli helységbe (Betfagé), ahol találnak egy szamarat, amelyen addig ember nem ült, oldozzák el a szamarat és vezessék hozzá (11,1-3).
2. A tanítványok megtalálják a szamarat és a kérdezőknek azt válaszolják, hogy az Úrnak van rá szüksége (11.4-7)
1b. A szamarat Jézushoz vezetik, aki felül rá. Útközben ujjongó tömeg köszönti Jézust (11,8-10)
3. Jézus bevonul Jeruzsálembe, azon belül a templomba, ahol körülnéz (11,11a)
2. majd este kimegy tanítványaival Betániába (11,11b)
Az egész elbeszélés a zakariási prófécia beteljesedéseként áll előttünk:
a) Zak 14,4: „Mert az Úr kivonul és harcba száll azokkal a nemzetekkel, mint ahogy harcolt a küzdelem napján. Lábával azon a napon az Olajfák hegyére áll, ami Jeruzsálemtől keletre van; és az Olajfák hegye a közepén kelet és nyugat felé meredek nagy völgyre hasad, és a hegynek fele északra és fele délre szakad” – eredendően a szakasz a Jeruzsálem fölötti ítéletről és felmagasztalásáról szól. Ezen belül a próféta az eszkatologikus (egy a távoli jövőben bekövetkező) napra fordítja figyelmünket, amelyen Isten kinyilvánítja dicsőségét. A próféta apokaliptikus stílusa ezt a napot a gonoszság megsemmisítésével azonosítja. Az olajfák hegye ilyen szempontból Jeruzsálem megdicsőülésének és az Úr véget nem érő uralkodásának földrajzi kiindulópontja: „És ez lesz azon a napon: élővizek folynak majd ki Jeruzsálemből, az egyik fele a keleti tengerbe és a másik fele a nyugati tengerbe, nyáron és télen egyaránt. S az Úr lesz az egész föld királya. Azon a napon az Úr lesz az egyetlen, és az ő neve lesz az egyetlen” (Zak 14,8-9).
b) Zak 9,9-10: „Felette örvendezzél, Sion leánya; ujjongj, Jeruzsálem leánya: íme, bevonul hozzád királyod, igaz ő és megszabadít; szegény ő és szamáron ül, szamárkanca fiatal vemhén. Kiirtom én a harci szekereket Efraimból, s a lovakat Jeruzsálemből; széttöröm a harci íjakat, és békét hirdet ő a nemzeteknek; és uralkodik tengertől tengerig, és a Folyamtól a föld határáig”. Ennyiben Jézus a béke igaz és dicsőséges királyaként vonul be Jeruzsálembe, királyként, akit Isten megszabadított (וְנוֹשָׁ֖ע) ellenségeitől. Ennyiben a Jeruzsálembe történő bevonulás sokkal inkább a feltámadás prófétai elővételezése, mintsem dicsőséges bevonulás a szenvedés, keresztrefeszítés és kereszthalál elszenvedésének városába. Jézus olyan királyként jelenik meg előttünk, akit Isten nem nagy hadsereg segítségével, hanem a király igazvolta miatt szabadít meg, mivel reménykedett az Atya irgalmában: „Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg, s a hőst nem menti meg nagy ereje. Nem nyújt neki a ló biztos segítséget, nem szabadítja meg hatalmas ereje. De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket” (Zsolt 33,16-19)
Jézus olyan szamáron vonul be a Szent Városba, amelyen ember addig nem ült. Jézus valószínűleg felhasználta annak lehetőségét, hogy a szamárhajtók ekkor az előkelő zarándokok fuvarozására fölmentek a Városba (yBer 13d és yPesz 31b). Mégis van valami furcsaság ebben a jelenetben: „megtalálták a szamarat az ajtóhoz kötve, kinn a keresztúton, és eloldották” (Mk 11,4b) – a keresztút, a városfal mentén húzódó út; az ajtóhoz kötözöttség a béklyózott embert vagy állatot jelöli – Jézust is megkötözve vezették Pilátushoz (15,1). A szamár valamiképpen a Jeruzsálem városfalain kívül keresztre feszített Jézus jelképe, akit az Atya oldoz el, vagyis szabadít meg a feltámadásban. Ezt megerősíti annak képe, hogy a szamár mellett nincs ott a saját gazdája, csak az ott állók kérdezősködnek. A szamár kikötözve, elhagyatva áll a falucska mellet futó út egyik ház ajtajánál. Másfelől érdekes megvizsgálni a szamár tipológiáját a Mt 20,6-7; Mt 22,9 és a Zsolt 118,22 szakaszok fényében.
Érdekesség, hogy a pálmaágak, amelyekkel Jézust köszöntik sokkal inkább illenek a hanuka vagy a sátoros ünnep jelkép- és eszköztárához (Lev 23,39sk; 2Makk 10,7). Amúgy a pálma régtől fogva a függetlenség szimbóluma volt a zsidóságban.
A nép ruhákat terített a Jeruzsálemhez közeledő Jézus elé (vö. 2Kir 9,13) és a Zsolt 118,25-26 szavaival köszöntötte: „Nyújts, ó Uram, segítséget (הוֹשִׁ֘יעָ֥ה), adj, ó Uram, jó sikert! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldunk az Úr házából titeket” – ennyiben a nép valamiképpen prófétai módon a megmentett (feltámasztott) Krisztus szabadító segítségét kéri.
Jézus valószínűleg a Szusza-kapun keresztül vonult be Jeruzsálembe (a keleti kettős kapu), ebből épült később az Aranykapu.
Érdekes módon Máté és Lukács leírásától eltérően Jézus templomi tartózkodása és a templom megtisztítása között eltelik egy éjszaka. Jézus körülnéz a templomban, szemügyre veszi, majd távozik. Másnap megtisztítja a templomot mindattól, ami zavarja az Isten és ember közötti párbeszédet. Jézus ebben a versben Mózeshez hasonlatos, aki pontosan, az adott minták alapján készítette a szent sátrat.

2. Hitünk szempontjából:
– Jézus úgy jelenik meg előttünk mint a végső prófétai szó, ugyanakkor mint az Atya Fia, aki bevonul szőlőjébe, de a munkások megölik őt az örökség megszerzésének reményében (Mk 12,1-12)
– Figyemelre méltó, hogy Jézus mindent előre tud
– Jézus Úrnak mondja magát (Mk 11,3), tehát úgy vonul be Jeruzsálembe, mint Isten fölkent Fia, a Messiás, a Béke Fejedelme

3. Erkölcsi szempontból:
– Engedelmesség Jézus parancsának és tanításának, noha az értelmét a jelenben nem látjuk és nem értjük ennek a jövendőben bekövetkező kibontakozását és pozitív célját
– A szamár nem csak Jézus jelképe, hanem benne a legkisebbeké, akik megkötözve állnak a társadalom peremén (Mt 25,31-46). A tanítványok, az egyház tagjai azok, akik eloldozzák őket értelmetlen kötöttségeiktől, hogy Jézushoz vezethessék őket és ő, Jézus adjon nekik feladatot.
– Jézusnál mindenkinek van élet-feladata, neki szüksége van az Atya minden gyermekére
– Jézus a béke királyaként vonul be Jeruzsálembe, így a békeszerzés (Mt 5,9) a keresztségben elnyert Istenfiúság kegyelme és feladata. Jézus békéjének elfogadása révén válunk tanítványaivá. A békeszerző elősegíti a haragosok közötti kiengesztelődést, pontosabban a békeszerzés még ennél is több: az üdvösség munkálása (Jak 3,18).

4. Célunk: Váljunk Jézus tanítványaivá és társaivá a békeszerzésben.

5. Ima: Virágvasárnap propriuma