Az Eucharisztia az a szentség, amelyben a feltámadt Jézus Krisztus önmagát ajándékozza nekünk, hogy mi is hálatelten az Úrnak és embertársaink szolgálatára ajándékozzuk életünket. A keresztség és bérmálás szentsége melett az Eucharisztia szintén beavató szentség. Az Eucharisztia szentsége az azonos nevű szertartásban valósul meg, amely szertartást és szentséget Jézus alapította (Jn 13,1; 1Kor 11,23-25).
Az Eucharisztia egyházalakító szentség – benne alakulunk egyházi közösséggé, ennél fogva az Eucharisztia ünneplése és a szentség egyházi életünk csúcsa és forrása. Az egyház csakis Krisztus Testében tud újra és újra alapítójának képére alakulni (reformatio – újraalakulás).
Az eucharisztikus ünneplés megnevezései: szent áldozat; szentmise; szentmise-áldozat; az Úr lakomája; kenyértörés; az Úr szenvedésének, halálának és feltámadásának emlékezete; liturgia.
A római liturgia rendes formájában a szentmise két fő résszel rendelkezik: igeliturgia és áldozati liturgia. Az igeliturgia során halljuk Isten hozzánk szóló örök üzenetét az ószövetségi és újszövetségi Írásokból. Az áldozati liturgia során felajánljuk az eucharisztikus eledelnek szánt kenyeret és bort, a pap átváltoztatja a kenyeret Urunk, Jézus Krisztus testévé és vérévé és a szentáldozás szertartásában kiosztja a Kenyeret és Bort a jelenlévő híveknek.

A szentmise felépítése:
– Bevonulás és nyitó szertartások (keresztvetés, bűnbánat szertartása, könyörgés)
– Igeliturgia
– Áldozati liturgia (felajánlás, eucharisztikus ima)
– Áldozás szertartása (Miatyánk, béke szertartása, szentáldozás)
– Befejező szertartás (áldás és elbocsátás)

A szetmisét mindenkor Krisztus mutatja be, a pap (celebráns) ennek a szent cselekménynek a megjelenítője (in persona Christi – Krisztus személyében) az Egyház közösségében. Jézus jelen van a cselekményben és az Eucharisztia szentségében feltámadott valóságában. Az egyháznak ez az igazi arca, ehhez kell hűségesnek lennie, mindig ennek megfelelően kell változnia.
Az átváltoztatott kenyér és bor Jézus Krisztus szentségi jelenléte, amely iránt teljes alázattal és imádással fordulunk.
Minthogy az Eucharisztia és a szentmise keresztény életünk csúcsa és forrása, a keresztény ember kötelességének tartja (szabad és odaadó elköteleződésként), hogy vasárnap és parancsolt ünnepeken részt vesz keresztény élete központi eseményén. A szentmisén való részvétel Jézus baráti meghívásának elfogadása, ezért soha ne maradjunk el, hanem inkább bátorítsuk egymást a szentmisén való részvételre (Zsid 10,25). Ennyiben vasárnap és kötelező ünnepeken a hívők kötelesek résztvenni a szentmisén. Akik szándékosan távol maradnak kötelezettségüktől, súlyos bűnt követnek el (kivétel pl. csecsemők ellátása, betegség vagy súlyos beteg ápolása, gondozása)
Vasárnap az öröm napja (Zsolt 118,24), amelyen elsősorban hálát adunk:
– a teremtésért (Kiv 20,11), a szabadításért (MTörv 5,15), Isten szövetségi hűségéért, végtére Krisztus feltámadásáért (Mt 28,1), mint új teremtésért és a megváltás teljességéért.

Szentáldozáshoz járulhat minden keresztény, akinek nincs súlyos bűne, a jog nem tiltotta el, és legalább egy órás szentségi böjtöt tartott (felkészülés a Legszentebb eledel vételére – tudatosítás), ez utóbbi alól a betegek és azok gondozói is kivételt képeznek. A súlyos és halálos bűn tudatában lévő hívő a szentáldozást megelőzően járuljon szentgyónáshoz. Gyermekek szentáldozáshoz akkor járulhatnak, ha megvan a kellő ismeretük és gondos felkészítésben részesültek. Bővebben: tudnivalók az első szentáldozásról. Minden keresztény köteles évente legalább egyszer szentáldozáshoz járulni, mégpedig húsvéti időben.
Az, aki áldozott, ugyan azon a napon ismét áldozhat, de csakis szentmise keretein belül (főleg életveszély esetén). Megfelelő okból szentmisén kívül is lehet szentáldozáshoz járulni.

A szentáldozás rendes kiszolgáltatója a püspök, pap és diakónus. Rendkívüli kiszolgáltatója az akolitus, valamint egyes világi hívők tartós vagy ideiglenes engedéllyel.
Szent Útravalóként az eucharisztikus kenyeret és bort a plébános, káplán vagy lelkész köteles elvinni a beteghez.

Az Oltáriszentség szentmisén kívüli tisztelete:
– a szentségkitétel és szentségi áldás végzője a pap és diakónus. Szentségkitételt szükség esetén végezhet akolitus és a megyés püspök által kijelölt világi személy, de ezen utóbbiak áldást nem adhatnak.